Itália: baklövések jobbról

– Hülyék! – mondta az Északi Liga vezére, Umberto Bossi saját koalíciójára, és most az egyszer az egész ország igazat adott neki. A március végi tartományi választások jelöltlistáinak benyújtásakor a kormánypárt Lazióban lekéste a határidőt, Lombardiában hamis aláírásokat adott át.

Hol volt február 27-én délben Alfredo Milioni? A buszvezetőből lett kormánypárti aktivista feladata volt benyújtani Lazio választási bizottságának irodájában a tartományi elnöki székre pályázó jobbközép jelölt, Renata Polverini listáját. Milioni a déli határidő helyett háromnegyed egykor érkezett meg, és akkor már nem engedték be. Kiskapu sem volt: az ellenzéki jelölt, Emma Bonino listáját regisztráltató radikálisok elzárták a bejáratot. Milioni sírt, és Silvio Berlusconi kormányfő haragjától rettegve ideg-összeroppanást kapott, s a komédiába a rendőröknek kellett beavatkozniuk.

Baklövését Milioni azzal magyarázta, hogy sorban állás helyett elment ebédelni. A sajtó szerint felsőbb utasításra az utolsó pillanatban módosítania kellett a listát, ezért késett el.

A kormánypárti szavazók Milioni fejét követelik, aki már a 2006-os választásokon is otthon felejtette a listát. Közben kiderült: a lombardiai jobbközép első embere, Roberto Formigoni időben adta be a listáját, de ötszáz hamis aláírást talált rajta a választási bizottság. Berlusconi a hírek szerint a miniszterei előtt üvöltött, és a választás utáni rendcsinálást harangozott be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.