V4: terítéken az energia

Közép-Európa energiaellátása állt a tegnapi, kibővített visegrádi csúcstalálkozó középpontjában. A résztvevők közös nyilatkozatot írtak alá, amely rögzíti: a biztonságos energiaellátás megteremtése minden aláíró számára kiemelt feladat.

Sürgetik az Európai Unió politikai fellépését is, ha probléma adódna a gázellátással.

A dokumentum tartalmazza egy észak–dél–keleti gázellátási háromszög létrehozását is. Ez egyrészt a Nabucco gázvezetékből, másrészt északon a Lengyelországba tervezett, cseppfolyós gáz fogadására alkalmas LNG terminálból, harmadrészt délen, a horvátországi Krk-szigeten tervezett másik LNG terminálból állna. Ezeket kötné össze a közép-európai gázvezetékhálózat. A tervek megvalósítását a 2014-től létrehozandó EU energiabiztonsági és infrastruktúra-alap is segítheti.

Bajnai Gordon kormányfő arról is beszélt, hogy a közép-európai országoknak közösen kell kialakítaniuk, illetve össze kell hangolniuk energiapolitikájukat, és csökkenteni kell az egyoldalú (orosz) energiafüggést. Mindez egész Európa energiabiztonságát is elősegítené.

A csúcstalálkozón a visegrádi négyek miniszterelnökei mellett Bulgária, Horvátország, Románia és Szerbia kormányfői is jelen voltak. Képviseltette magát Ausztria, Németország, Szlovénia, Bosznia és Hercegovina, Spanyolország (mint az EU soros elnöke), az Egyesült Államok, az Európai Bizottság és a Nemzetközi Energiaügynökség is.

A V4 diplomáciai csúcstalálkozója ma a Duna-konferenciával folytatódik. Ezen a dunai makrorégió 14 országának kormányfői és külügyminiszterei egyeztetnek a Duna-stratégia kidolgozásáról. Várhatóan 2011-re, a magyar EU-elnökség idejére készül el a közös, Duna menti országokat érintő stratégia, és a 2014-ben induló új EU-költségvetési periódusban a Duna-régiót már közös európai fejlesztési és kutatási térségként határozzák meg.

Közös érdekek? Balázs Péter külügyminiszter, Robert Fico szlovák és Bajnai Gordon magyar kormányfő
Közös érdekek? Balázs Péter külügyminiszter, Robert Fico szlovák és Bajnai Gordon magyar kormányfő
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.