Új szerepben a visegrádi négyek

A visegrádi négyek soros elnökeként mától Magyarország ad otthont a V4 csúcsértekezletének, amelynek homlokterében a térség energiabiztonsága áll. A találkozó részeként Duna-konferenciát is tartanak. A V4 csúcsra a miniszterelnökök meghívták a kelet-középeurópai térség további hét kormányfőjét, valamint a brüsszeli bizottság, a spanyol soros EU-elnökség és az Obama-kormány képviselőit is.

Elemzők szerint a találkozó jelzi, hogy a V4 hosszú válság után önmaga újrafogalmazásának lehetőségeit keresi. A visegrádiak együttműködése annak idején – mindenekelőtt a cseh ellenállás miatt – valójában nem intézményesült, máig megmaradt egyfajta regionális fórumnak. Ennek fő oka, hogy a tagok alapvetően önállóan keresték az EU-integráció útját és úgy gondolták, hogy ebben az útkeresésben egyedül jobban boldogulnak, mintha a többiek érdekeit is szem előtt kellene eközben tartaniuk. Ennek megfelelően kevés és többnyire csak másodlagos jelentőségű ügyekben születtek közös projektek. Az erőket tovább forgácsolta, hogy főleg az legutóbbi években a V4-együttműködésre mindinkább rányomták bélyegüket az egyes országok nézeteltérései.

Az együttműködésnek most két tényező adhat lendületet. Egyrészt a lisszaboni szerződés, amelynek nyomán várhatóan tovább növekszik a nagy tagállamok befolyása az Európai Unióban. A V4 országokban erősödik az a vélemény, hogy ezt valamelyest csökkenthetné a kisebb országok regionális együttműködése –mint amilyen a V4 is. A visegrádiak a közös fellépés eredményességét a legutóbbi klímakonferencián is tapasztalhatták, ahol a V4-eknek sikerült bizonyos engedményeket kialkudniuk. Új lehetőségek a közös energiabiztonsági érdekeltségből fakadnak. Előrelépés esélyét a mostani csúcs alapozhatja meg.

Kaczynski lengyel, Gasparovic szlovák, Klaus cseh és Sólyom magyar államfő 2007-ben a Balatonon
Kaczynski lengyel, Gasparovic szlovák, Klaus cseh és Sólyom magyar államfő 2007-ben a Balatonon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.