A gárda állam az államban
A „Pasdaran” – ahogy az irániak ismerik – eredeti célja az volt, hogy a hadsereget kiegyensúlyozva az ajatollahok fegyveres bázisa legyen. Az Irak-iráni háború alatt önfeláldozóan védték az országot, legitimációjuk innen is ered. A háború után némileg feladat nélkül maradtak. Az akkori elnök, Hasemi Rafszandzsani a magánvállalkozásokat kívánta serkenteni azzal, hogy a gárdát is gazdasági szerepvállalásra ösztönözte. A szervezet azonban egész iparágakat kezdett átvenni. A Spiegel szerint a gárdának világszerte 500 irodája van. A cégek egyik legnagyobb „fedőszerve” az Elnyomottakért Alapítvány.
Emellett feltehetően a legerősebb gárdavállalkozás a legalább 55 ezer főt foglalkoztató Khatam al-Anbija („Utolsó Próféta”) nevű építkezési vállalat, amelynek a Guardian brit napilap szerint 812 cége van Iránon belül és kívül, s összesen hatmilliárd dollár értékű állami megrendelést kapott csak az elmúlt két évben. A cég a nukleáris létesítményeket építésében is részt vesz, hiszen az atomprogramot is a gárda felügyeli. A szervezet természetesen az olajbizniszből is több milliárd dollárt szakít és jó kapcsolatot ápol kínai olajcégekkel.
A gárdához köthető másik cég, az Etemad-e Mobin szerezte meg az iráni telekommunikációs ipar 51 százalékát is, pár perccel azután, hogy hivatalosan privatizálták azt. A külföldi versenyzőt „biztonsági okokra” hivatkozva kizárták. A válság és/vagy a szankciók ugyanakkor a gárdát sem hagyták érintetlenül, az év elején egymilliárd dollárt emeltek ki az ország valutatartalékaiból.
A gárda a legfőbb vezető, Ali Hamenei támogatását kihasználva eközben kiépítette saját titkosszolgálatát. A külföldi akciókért felelős Al-Kudsz szerepe Libanonban és Irakban felértékelődött. A gárda emellett legalább százezer fős belső rendfenntartó erőt tud bevetni (baszidzs), miközben 125 ezer fős hadserege van, légierővel és tengerészettel együtt.
Politikai befolyásra a gazdasági megerősödése után tett szert a gárda, miután Hamenei úgy érezte, a kilencvenes években túlságosan megerősödtek a reformerek az iszlám köztársaságban. Ekkor már gazdasági érdekeit is féltve, a legfőbb vezető hatására erősödött meg az a politikai szárny a Gárdán belül, mely Mahmud Ahmadinezsadot támogatta a 2005-ös választáson.
Ugyanakkor a gárda nem homogén szervezet, és vezetése sem egységes. Sokaknak nem tetszik a mohóság, és a politikába való beavatkozás. Többen ezért is bánnának óvatosan azzal a konklúzióval, amelyet Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is hangoztatott nemrég az öbölországokban tett látogatása során, mely szerint Irán katonai diktatúrává válik.
