Kemény kézzel a periférián nyomorgók ellen

Háromszáz kurd családot fogadott be az olasz falu, Riace az elnéptelenedéstől félve. A település újjászületett, a problémamentes együttélésről pedig a híres német rendező, Wim Wenders rövidfilmet forgatott. Riace példája azonban a kivétel, amely a szabályt erősíti – jelentette római tudósítónk.

Az itáliai nagyvárosok peremén siralmas körülmények között élnek a menekültek. Elsősorban saját erejükre és a nekik segítő humanitárius egyesületekre számíthatnak. Bevándorló vagy menekült, a hétköznapokban egyre megy: egy nápolyi kórházban szülő elefántcsontparti asszonyt (menekültet) például az orvosok feljelentettek, mert azt hitték róla, hogy illegális bevándorló. Az Olaszországba érkező menekültek száma tavaly azonban felére csökkent, mivel a Berlusconi-kormány bezáratta a Lampedusa szigetén működő tábort, és hajóblokáddal zárta le a bevándorlókat és menekülteket egyaránt kibocsátó líbiai kikötőket. Róma ugyanakkor vállalta, hogy pénzzel is segítiLíbiát a probléma helyi kezelésében.

Franciaországban a menekültek bázisa Calais. A legtöbben innen próbálnak átjutni a „paradicsomnak” tekintett, lényegében szabad munkavállalást biztosító Nagy-Britanniába – jelentette párizsi tudósítónk.Eric Besson, a nemzeti identitásért és a bevándorlásügyért felelős miniszter utasítására múlt szeptemberben felszámolták a „calais-i dzsungelnek” hívott illegális tábort. Február elején az utcán lakó menekültek azonban elfoglaltak egy hangárt, amelyet a rendőrség csak nehezen tudott kiüríteni. Nicolas Sarkozy elnök „kemény kéz” politikája egyébként a menekültügyekben is érezteti a hatását. Besson szerint a hatóságoknak sikerült túl teljesíteniük a menekültek kitoloncolására megszabott éves kvótát, amely eredetileg 29 ezer fő. A minisztert egyébként komoly bírálatok érték amiatt, hogy felújította az erőszakos kitoloncolások intézményét. Ezt ráadásul afgánok esetében alkalmazta, akiket nem lehet gazdasági menekülteknek tekinteni, hiszen országukban háború dúl, s az egyik hadviselő fél a NATO, benne Franciaországgal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.