Saját bérét emelte Sarkozy

Franciaországban az embereket elsősorban a vállalati vezetők fizetése sokkolja, a politikusoké kevésbé. Sőt a politikusok saját (gyakori) fizetésemelésüket éppen azzal magyarázzák, hogy „versenyt kell tartani” a vállalati szféra béreivel.

Persze a két szféra által nyújtott fi zetések közötti különség továbbra is jelentős, noha az 1300 eurós minimálbérhez képest Nicolas Sarkozy elnök vagy Francois Fillon miniszterelnök közel 20 ezer eurós havi jövedelme szép öszszegnek tűnik. Sarkozynek egyébként első dolga volt elnökként, hogy másfélszeresére emelje a saját fizetését, hogy „elérje a miniszterelnök bért”, amely amúgy azért volt ilyen magas, mert 2002-ben 70 százalékkal (!) emelték meg a miniszterek fizetését.

S mivel a francia politikusok –nem csak a „nagy nevek” – jelentős része úgynevezett cumulards (azaz álláshalmozó: képviselő, megyei, regionális önkormányzati tag vagy polgármester, néha mind a négy egyszerre), sokan keresnek igen jól. Jean-François Copé, a jobboldali kormánypárt frakcióvezetője és Meaux városának polgármestere majdnem 10 ezer eurót vihet haza, a szocialista párt vezetője, Martine Aubry – aki Lille polgármestere, de jelenleg nem képviselő – több mint 8000 eurót, párttársa, Bertrand Delanoë Párizs polgármesterként pedig 11 ezret. A parlamenti és a szenátusi alapbér 7000 euróra, míg a miniszteri 13 ezer euróra rúg. Ezek az összegekmég nem tartalmazzák a különféle juttatásokat.

Az igazán nagy felháborodást a tavaly év végén nyilvánosságra került, az elnöki hivatal, az Élysée-palota „kommunikációs költségei” okozták. Az államfői adminisztráció hét és fél millió eurót költött csak ilyen célokra – úgymint a honlapjuk technikai költségei, sajtóköltségek és közvéleménykutatások megrendelése. Különösen ez utóbbi szúrt sokaknak szemet, hiszen egyértelemű, hogy ezek politikai célokat szolgálnak, amelyeket a francia adófizetők pénzéből finanszíroznak. Ráadásul a több mint ötvenfős kommunikációs csapat átlagbére majdnem 3000 euróra rúgott fejenként, míg a több százezer euróért megrendelt közvélemény-kutatásokat rendre az elnökhöz közel álló üzletemberek nyerték el.

Masszázsra és drogra is futja az olasz politikusoknak

Államtitok, mennyit költ utazásra a szardíniai villájába a barátnőit is kormánygéppel reptető Silvio Berlusconi - de az olasz miniszterelnök az egyetlen, aki a kiadásait saját zsebből is fedezhetné. Volt olyan római kormányfőhelyettes, akit gyermekeivel együtt a fegyveres erők gépe vitt a monzai Forma-1-es nagydíjra. Szintén nem tudni, mennyiért.

Kiderült, hogy egy fájós hátú olasz miniszter munkaidő alatti shiatsumasszázsa az adófizetők ezer eurójába került. Pedig havi nettó 15 237 euró csak a képviselők fizetése, és az ingyenutazás, ingyenmozi, ingyenuszoda mellett még további négyezret kapnak munkatársaikra, háromezret lakbér-kiegészítésre, 6,5 ezret pedig egyéb kiadásokra.

Az ennél is jobban kereső szenátorok évi hétmillió eurónyi étteremszámlát nyújtanak be, de Lazio tartományi elnökének az évi félmilliós protokollkeret sem volt elég drogra és transzszexre. A kaszt a neve annak az évente megjelenő könyvnek, amely felsorolja az olasz politikusok féktelen közkiadásait. Valle d'Aosta tartomány napi nyolc repülőjegyet foglal le az esetleg Rómába utazó képviselőinek évi 2,5 millióért. Spórolásra és átláthatóságra egyedül az olasz államfő törekszik: Giorgio Napolitano az elnöki palota honlapján feltünteti, mennyit költ, és hogyan sikerül takarékoskodnia.

 

Nicolas Sarkozy és a felesége, Carla Bruni. Van mit a tejbe aprítaniuk
Nicolas Sarkozy és a felesége, Carla Bruni. Van mit a tejbe aprítaniuk
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.