Ennek elindítója három német család volt, akik az alkotmánybírósághoz fordultak - mondván, a segélyből élő családoknál kiszámolt „gyerekpénz" nem elegendő a gyerekek felnevelésére.

Az alkotmánybíróság megvizsgálta a kérdést, és úgy találta, hogy a létminimumot mindenkinek biztosítani kell, így valószínűleg újra kell majd kalkulálni a segélyek összegét. Jelenleg felnőtteknek havi 395 euró, gyerekeknek 215–287 euró jár (kortól függően), és az állam fizeti a lakás bér- és rezsiköltségét is. A kőbe vésett számok azonban paradox helyzetet teremthetnek. Egy segélyből élő házaspár két gyerekkel havi 1600 eurót kaphat – ami több, mint amiből egy egyedülálló anya pincérnőként dolgozva próbálja eltartani ugyancsak két gyermekét.

A liberális párt (FDP) elnökekéntWesterwelle csupán anynyit tett, hogy az alkotmánybíróság döntése után a Die Weltben megírta: aggódik a középosztály miatt, hiszen manapság Németországban mindenki a segélyből élők rossz helyzetéről beszél, miközben az adófizetőkről, a munkavállalókról jóval kevesebb szó esik. Ám a legtöbbet idézett mondata – amelyben Németországot a késő római dekadenciához hasonlította – feltüzelte a többi politikust is, akik egymást után szálltak ringbe a szegények érdekeiért. A lapokban sorra nyilatkoznak olyanok, akik évek óta hiába keresnek munkát, például egy négygyermekes apa, akit korábbi raktárosi állásából leszázalékoltak, majd a felesége is elhagyta, és még a lakásból is kitették őket. Ám a tévék kedvence mégis a hamburgi Arno Dübel, aki határozottan állítja, hogy a segélyből igenis meg lehet élni. Ingyenkonyhára nem jár, olcsón vásárol, de ennivalóramindig telik.Ő legalábbis harminc éve ezt csinálja, mert három hétnél tovább egyhuzamban még soha nem dolgozott. „Vagy a munka volt túl streszszes, vagy a kollégák idegesítettek” – magyarázza készségesen az eredetileg szobafestő Dübel a Süddeutsche Zeitungnak.

A tartós munkanélküliek, leszázalékoltak helyzete viszszatérő téma a német politikában. Amikor 2005-ben a szociáldemokrata Gerhard Schröder megreformálta a segélyeket, és 395 euróban maximálta a havi járulékot, tízezrek vonultak az utcára. Schröderék abban bíztak, hogy az alacsony segély jobban motiválja majd az embereket a munkakeresésre, de csodák nem történtek. Voltak, akik a munkaügyi központok dilettantizmusát, mások a piacot, megint mások a munkakeresők nem túl nagy elszántságát emlegették.

Azt is lehet tudni, hogy a rendszerrel sokan visszaélnek: a korábbi szociáldemokrata munkaügyminiszter, Wolfgang Clement 20 százalékra tette az arányt, a statisztikák viszont alig 2-3 százalékot tudnak kimutatni. Westerwelle nyilatkozatai mindenesetre felkavarták a belpolitikát, és színvallásra késztették a koalíciós partnert is. Angela Merkel (CDU) kancellár sietett leszögezni, hogy nem ért egyet hivatali helyettesével, mások a szolidaritás fontosságát hangoztatták. Az liberális FDP népszerűsége a választáson elért 15 százalékról a felére olvadt, és a CDU-ból sokan viszszasírják a kiszámíthatóbb partnernek tartott szociáldemokratákat és a nagykoalíciót.