Jégbordák és kátyúk között araszolgatunk a Sároseperjes (Presov) megyéhez tartozó faluba.

– Már megint újságírók! – csattan fel egy hang a járda mellől, miután látja, hogy magnót veszek elő. – Végre az igazat írják meg! – kiált felém egy asszony. Aztán közelebb jön: – Jó, hogy felépült az a fal. Özvegyasszony vagyok. Tavaly már nappal sem mertem kiengedni a baromfit, éjjel meg lakatot tettem a tyúkólakra is, hogy jusson belőlük legalább a vasárnapi ebédre. A diót mind lelopták a fáról, a krumpli még be sem érett, már mind kiásták. Hát ez elviselhetetlen! – sorolja szinte lélegzetvétel nélkül. Egy középkorú férfi mutat a betonfalon túlra:

– Stanislav Leskiv vagyok, asztalos. Másfél éve ezek gyilkoltak a szomszédos Szentmihályfalván, leszúrták az élelmiszerbolt elárusítónőjét, aztán kifosztották az üzletet. Két fiatalkorú falubeli pedig nemrég félholtra ütlegelte az ottani focipálya szertárosát. A fél szemét kiverték, mert rajtakapta őket, amint a tévékészüléket akarták meglovasítani. Valahogy meg kell fékezni őket, mert alig kétezren élünk itt, s ebből majdnem ezerháromszáz a roma, úgy elszaporodtak – emeli meg a hangját.

Gyalog vágunk neki a betonkerítésen túl füstölgő viskók felé, amelyek közelről még elképesztőbbek. Nyüszítő, csaholó, borzas szőrű kutyák kísérnek, egészen a hasábfákból, hordókból, mindenféle limlomból összeeszkábált, műanyagdarabokkal leborított tákolmányokig.

– Nézze csak meg, hol lakunk! – fogja meg a kezem az egyik kalyibából kilépő asszony. Hat gyereket számolok meg a néhány négyzetméteres helyiségben. A rongyokkal bélelt heverőn egy férfi horkol. – Tüzelőfát az erdőből hordunk, a gyerekeket küldöm kukázni, kéregetni. Nem tagadom, lopni is kényszerülünk, különben éhen halnánk. Számoljon csak velem, jóuram. Hat éve majdnem tízezer koronát tett ki a segély és a családi pótlék, abból valahogy kijöttünk. Ezt Dzurindáék lefaragták ötezerre. Most meg 157 eurót kapunk és minden gyerek után még huszonkettőt. Hát ki tud ebből megélni? Munkához meg errefelé a fehérek is csak nagynehezen jutnak! – panaszolja. Ezzel a fallal meg azt üzenik, hogy dögöljetek meg! Úgy vagyunk itt, mint az állatkertben. Bekerítettek bennünket ezzel a berlini fallal!

Cyril Revák polgármester másként magyarázza a történteket:

– Kötelességünk a közbiztonság és a polgárok vagyonának védelme. Többen kértek segítséget. Először drótkerítést húztunk a házaik és kertjeik elé, de azt egy hét alatt valakik eltüntették. Ekkor döntött az önkormányzat a panelfal mellett, amelynek felépítésére tizenháromezer eurót költöttünk. Nem a romák, hanem a tolvajok ellen léptünk, s ha lesz pénzünk, akkor tovább húzzuk a falat, a Fő utcáig. Egyébként majd csak az idén dől el, valóban véd-e a lopásoktól – tájékoztat. Amikor a romák véleményével szembesítem, megvonja a vállát:

– Nézze, nekik senki sem adott építkezési engedélyt. Adót sem fizetnek.

Nagymihályon az elmúlt napokban készültek el a több mint száz méter hosszú, három méter magas betonfallal, amely a Kijevi és a Leningrádi utca között húzódik. Negyvenezer eurót fizetett ki a városi önkormányzat.

– Szó sincs romaellenes lépésről. Fokozatosan, félmillió euró ráfordítással újítjuk fel, s tesszük élhetőbbé járási székhelyünk legnagyobb lakótelepét. Játszóteret, zöldövezetet alakítunk ki tavasszal, már korszerűsítettük a lakásokat. Nem engedhetjük meg, hogy hetek alatt mindezt tönkretegyék – sorolja az érveit Viliam Záhorcák polgármester. Kérdezés nélkül folytatja: – Most a nagy hó majdnem mindent eltakar, de látta volna, mi volt itt tavasztól késő őszig! Szeméthalmazok, kidöntött kukák, keresztül kasul kigyúrt fű, a bejáratok előtt piszok, akadtak olyanok is, akik ott végezték el kis és nagy szükségletüket! Ez a fal talán megvédi majd az itt lakókat, egyébként meg zajvédő is, mert nem messze innen húzódik a forgalmas kassa–ungvári országút. Meg aztán nyáron fallabdázhatnak, kosárlabdázhatnak is a lakótelepi gyerekek – bizonygatja. A negyvenezres lélekszámú kisváros szélén, az Angi malomnak nevezett cigánypérón csaknem kétezer roma él.

Felforrósodott a légkör északi szomszédunk legszegényebb régióiban. Először Osztrópatakon (Ostrovany) építettek falat a romatelep köré, nemrég pedig Nagymihályban (Michalovce) húztak fel egy több mint száz méteres betonkerítést

– Mondhatnak amit akarnak, minket tiltottak ki onnan! Én is arra vittem a gyermekeimet iskolába, óvodába, most kerülhetünk legalább egy kilométert, méghozzá a forgalmas országút mellett, mert járdára nem telik az önkormányzatnak, cigányok elleni falra viszont van pénzük – mutogat a betonmonstrum fele Renáta Hospodyová. – Kíváncsi leszek, hogyan jut majd be a tűzoltókocsi, ha ne adj’ Isten, kigyulladna valamelyik tömbház: jó nagyot kellene kerülniük nekik is, méghozzá az utcán parkoló gépkocsik között. Azon meg röhögnöm kell, hogy zajvédő fal. Azt az út mellett építik, nem pedig legalább száz méterrel arrébb! – teszi hozzá a mellette álló férfi.

- Egyetlen járdát, utat sem zártunk le. Az Angi malomban lakók gyúrtak ki maguknak ösvényeket a zöldövezetben, ami megengedhetetlen – feleli Iveta Palecková, a polgármesteri hivatal szóvivője.

Rastislav Petrovic tőketerebesi jegyző tiltakozik, amikor az ottani falról kérdezem.

– A polgárok írásbeli kérésére csupán vaskerítést építünk, amellyel a lakótelepet és a mögötte levő garázsokat szeretnénk megóvni a tolvajoktól és a guberálóktól. Mert elszaporodtak a kocsilopások, a betörések. Nemcsak jogunk, hanem törvényes kötelességünk is harcolni a bűnözés ellen –közli határozottan.

Miroslav Lacko, a Szlovákiai Roma Kezdeményezés (RIS) vezetőségi tagja nemrég a sároseperjesi ügyészségtől kérte annak kivizsgálását, vajon nem törvénysértő-e az osztrópataki és a nagymihályi önkormányzat határozata, amelynek alapján közpénzből építettek magánterületre falakat, s amellyel elkülönítik a romákat. E héten kapta meg a választ az illetékes ügyésztől:

– A közvagyon védelme törvényes, ezért nem látok okot a további eljárásra – erősítette meg a döntést érdeklődésünkre Michal Glevanák. Ez a válasz nem elégítette ki a beadvány szerzőit, akik immár az európai emberjogi szervezetekhez fordultak panaszukkal. Mellékelték az ügyész válaszát is. Többször felkereste az érintett településeket Ludovit Galbavy, romaügyi kormánybiztos is, aki határozottan közölte a polgármesterekkel és a képviselőkkel, hogy amit tettek, az legalábbis aggályos, ráadásul csak elodázták a súlyos gondok kezelését.

– Az Európai Unió eurómilliárdokkal támogatja olcsó bérlakások építését, amelyekhez csak ötszázalékos önrészt kell hozzátenni. Művelődési programok sokaságából is válogathatnak. Ezekre kellene pályázniuk – figyelmeztette őket a politikus. Felzúdulás követte a szavait: – Tavaly húsz százalékkal csökkentették az önkormányzatok normatív támogatását, amely az idén sem lesz több. Az iskolát és az óvodát is alig tudjuk fenntartani, így aztán egy árva centet sem tudunk összekaparni bérlakásokra. Hozzájárulunk a szociális munkások béréhez is, de ők sem képesek változtatni a romák életmódján – hangzottak az ellenérvek.

Már indulnék, amikor a gépkocsinkhoz odalép egy fiatal férfi.

– Nem a nevem a lényeg, hanem a véleményem, mert ezzel nem vagyok egyedül. Csak hát nagy most a hangzavar, mert az idén helyhatósági választások is lesznek, igyekszik a többség kedvében járni a polgármester is. Ezeket a falakat egyszer úgyis le kell bontani, mint tíz évvel ezelőtt valamelyik cseh városban. Addig még sokszor eljönnek a fejesek Pozsonyból, és újra meg újra ígérgetnek. Pedig semmilyen előrelépést sem tudnak felmutatni, holott vagy másfél évtizede papolnak. Miközben jó sok uniós pénzt herdáltak el. A fehérek és a romák közötti, egyre növekvő feszültséget pedig százméteres vagy akár ennél is nagyobb betonfallal sem lehet elkendőzni – sóhajtja és nyújtja a kezét.