Egy francia imám a burka ellen
Chalghoumit azonban halálos fenyegetések is érték nyilvános állásfoglalásai, és különösen amiatt, hogy támogatja az arcfátyol betiltását, beleértve a csupán a szemet felfedő fekete nikábot is. Itt, Drancyban, Párizs északkeleti szomszédságában, mecsetjének 2500 hívője között vannak az övétől elütő hangok is. Azt mondták rá, hogy „a zsidók imámja".
Kétszer is előfordult, hogy fiatal férfi akból álló bandák, amelyeknek tagjai kötött kerek fejfedőt, és sokan szakállt is viseltek, dühödten tüntettek a mecset előtt. Két hete, a pénteki ima idején követelték, hogy mondjon le az imám. Többen azt kiáltották, „Isten sújtson téged haragjával”, amit Chalghoumi fenyegetésnek fogott fel.
„A mecsetben az emberek nagy többsége egyáltalán nem ért egyet azzal, amit Chalghoumi mondott” az arcfátyolról, „és bennünket éppen az háborított fel, hogy ezt Drancy imámjaként mondta”, közölte az egyik fiatalember, Karim Hachani, a rue89.com internetes újsággal.
Hachanimegnézett egy videót, amelyen Chalghoumi egy zsidó szertartáson látható, és ettől megdöbbent. „Azt mondták Chalghouminak, »Te hozzánk tartozol«, és ez elriaszt minket. Lehet közeledni a zsidókhoz, miért is ne lehetne? De nem ilyen mértékben.”
Chalghoumi Tunéziában született, és 1996 végén, 24 évesen jött Franciaországba. A kérdésre, hogy aggódik-e a biztonsága miatt, szinte félénken mosolyogva válaszolta „Anyám az, aki aggódik”, és kis nevetéssel hozzátette, „Anyám azt mondta, Oszama bin Laden és csapata soha nem fog békén hagyni téged”.
Mégis, az interjú közben két rendőrségi testőr volt vele, akik elkísérték a mecsethez is.
A legutóbbi nehézségei a teljes lefátyolozással szembeni állásfoglalásából származnak, azt ugyanis az egyenlőtlenség olyan jelképének tekinti, amelynek indoka sem az iszlámban, sem a Koránban nem található. Akik Franciaországban a teljes lefátyolozást támogatják, tudatlanok, akik a radikalizálódás idején a harag és a jelszavak utcai iszlámját szívták magukba, mondja. A teljes lefátyolozás, teszi hozzá, leválasztja Franciaországról a moszlimokat, és sokakat megriaszt.
„Ha valaki semmit sem tud a vallásról, és lát egy tetőtől talpig elrejtett nőt, vajon mit fog megérteni abból a vallásból?”, tette fel a kérdést. „A burka a szélsőségesség jele, és normális, hogy az állam fellép az ellen”.
A fátyolvita eltereli a figyelmet a francia moszlimok valódi gondjairól, mondta, utalva a szegénység, a munkanélküliség, a rossz lakásviszonyok, és a faji előítéletek problémájára.
Arra a kérdésre, ha valaki a teljes lefátyolozást választja, vajon egyszersmind nem a szabadságával él-e, Chalghoumi egyszerűen azt felelte, „a szabadságnak megvannak a határai”, és hozzátette: „Ha valamely ,szabad cselekvés’ gyűlöletet gerjeszt, az nem jó. S vajon ez megmutatja az iszlám jó oldalát? Nem hiszem. Tisztelni kell mások érzéseit”, mondta. „A franciák nem fogadták el a hidzsábot”, a fejkendőt. „Hihetjük-e, hogy el fogják fogadni a nikábot?”
„Érti a problémát?”, kérdezte, és izgatottságában akcentusa egyre jobban átütött francia beszédén. „Az emberek azt hiszik, hogy az iszlám egy sötét, bezárkózó vallás, hogy a nőket börtönben tartja, és a férfiak esze csak a szexen jár. Micsoda képzet! Hát ezt én elutasítom!”
Felesége, aki tunéziai származású francia nő, viseli a hidzsábot, mondta. Ám a nikábban a fokozódó radikalizálódás jelét látja, s nemcsak Franciaországban, hanem szerte az arab világban is, egy olyan irányzatot, amely az iráni iszlám forradalommal kezdődött.
Franciaországban a radikalizmus a tudatlanságból táplálkozik, mondta. „Itt nemigen ismerik az iszlámot”, tette hozzá. „Fiataloktól azt hallom, hogy gyűlölnek minket, fogják a Korán verseit, kiragadnak pár szót, és azt mondják, »Ők a mi ellenségeink«”.
A Franciaországban született tudatlan fiatalokat könnyű manipulálni, jegyezte meg. „Azt mondják nekik, »fordulj az iszlám felé,megbocsát neked, az a Paradicsom; ellenségeid a zsidók, az Egyesült Államok és a nyugatiak.« Ez a gyakorlat, és ezt nem szabad elleplezni”.
Abevándorlók gyermekeinekközösségei atomizálódtak és a fiatalok magányosak, mondta. A szülők arról beszélnek, hogy haza fognak térni, a franciák külföldieknek nevezik őket, származási országukban pedig gúnyolják őket, mert nem beszélnek arabul. „Mindenütt számkivetettek, így aztán, ha találnak egy vallási irányzatot, amely befogadja őket, készek a csatlakozásra, viszszanyerik önbecsülésüket és bátorságukat, és Franciaországban épp az effajta manipuláció van jelen.”
A francia iszlámot a hívők eredeti nemzetisége uralja, és ezek a hívők kötődnek a nagykövetségeikhez és a Közel-Keletről importált politikai irányzatokhoz. „Egy irányzatokra osztott, külföldi államok által manipulált iszlám: a nacionalisták iszlámja”, mondta. „Itt azonban a legtöbb moszlim nem akar ilyet; ők az életükhöz alkalmazkodó, franciaországi iszlámot kívánnak, és egy olyan imámot, akinek hitszónoklatai összhangban vannak a problémáikkal.”
Maga Chalghoumi Tunéziában, a politikai nyugtalanság olyan időszakában nevelkedett, amikor a Magreb országokban az iszlamista pártok benyomultak a politikába, a kormányok pedig lecsaptak rájuk. Chalghoumi magas, szelíd fiú volt, aki, mint mondja, anyjára ütött, és inkább szóval élt, mint ököllel. Az iszlám iránti érdeklődése 14 éves korára vált komollyá, és a szülei, némi vonakodás után, megengedték neki, hogy a híres tuniszi Ez-Zituna Egyetemen tanuljon.
Aztán utazgatott, Indiában, Pakisztánban és Szíriában tanulmányozta az iszlám különböző formáit. Akkortájt „figyeltem fel a dzsihád toborzási módszerére”, mondta.
Chalghouminak „Republikánus imám” címmel hamarosan könyve jelenik meg, a kormány és a francia zsidók elismeréssel beszélnek róla, ám a többi moszlim vezető szkeptikusan viseltetik irányában, mert attól tartanak, hogy túlment azon a ponton, ameddig az egyszerű moszlimok könnyen követni tudnák.
M’hammed Henniche, aki a közeli Seine-St.-Denisben a Moszlim Szervezetek Szövetségét vezeti, azt mondta, hogy Chalghoumi betölt egy űrt, ám túlságosan bátor. „Megbecsülendő dolgot művel; egyfajta igénnyel találkozik, amit tesz. De gondolkodás nélkül, és túlságosan könnyedén tesz sértő nyilatkozatokat”, mondta Henniche. „Provokálással akar követőket szerezni”, holott inkább a tanításra kellene összpontosítania. „Hangjára a médiában nagyon figyelnek, de a moszlimok kevéssé.”
Chalghoumi szerdán a drancyi hívőknek szóló üzenetet tett közzé, amelyben felhívta a figyelmet, hogy a francia nemzetgyűlésben egyetlen moszlim képviselő sincs, és kifejtette, hogy „a burkának nem szabad ellepleznie azt a két problémát, amely a francia moszlimokat sújtja és veszélyezteti hazánkat, Franciaországot: a rasszizmust és a fundamentalizmust.”
Chalghoumi érzékenysége részint magából Drancyból eredeztethető, annak idején itt volt ugyanis az a gyűjtőtábor, ahonnan a francia zsidók ezreit szállították a náci haláltáborokba.¹ Egy 2006-os itteni megemlékezésen az akkormég széles körben ismeretlen Chalghoumi Drancy és a holokauszt borzalmairól beszélt. Szólt arról, hogy „nehéz a szíve”, és hogy „páratlan igazságtalanság” történt. Azt mondta, hogy a moszlimok és a zsidók rokonok, s kijelentette, hogy „Izrael és Izmael gyermekei unokatestvérek, és megmaradtak annak ma is”.
Másnap feldúlták Chalghoumi otthonát. Gáza egy évvel ezelőtti izraeli inváziója idején fellépett az itteni moszlim utcai tiltakozások ellen. „A palesztin kérdésben szintén a zsidó állásponttal van összhangban,” mondta Henniche. „Én nem láttam értelmét, hogy megtiltsuk a tiltakozásokat. Mi árnyaltabb álláspontot kívánunk; ez hitelteleníti őt.”
Chalghoumi elutasítja a bírálatokat. Ami riasztja őt, az a tudatlanság és a radikalizmus.
Az alkotmánya szerint világi Franciaországban manapság elfogadhatatlan dolgot támogat: fakultatív vallásoktatást az állami iskolákban. „Ha nem mi magunk tanítjuk az iszlámot, akkor mások fogják”, mondta. „Elveszik majd a gyerekeinket”.
(Maia de la Baume közreműködött a riport elkészítésében.)
Lábjegyzet
1 1942–44 között több mint hatvanezer francia zsidót deportáltak a Drancy gyűjtőtáborból Auschwitzba a megszálló nácik a velük kollaboráló francia hatóságok segítségével.
A cikk 2010. február 13-án jelent meg a The New York Times hasábjain.
