Betiltatnák a cseh kommunisták pártját

Miután a prágai legfelsőbb bíróság szerdán betiltotta a jobboldali szélsőséges Munkáspártot (DS), ugyanezt meg kellene tennie a Cseh- és Morvaországi Kommunista Párttal (KSCM) is. Ezt a lépést napokon belül indítványozni kívánom a belügyminiszternél és az illetékes igazságszolgáltató szerveknél – jelentette be tegnap Jaromír Stetina cseh szenátor.

Azzal érvelt, hogy a kommunisták továbbra sem néztek szembe a sötét múltjukkal, nem mondtak le az erőszakos hatalomátvételről, és mindmáig nem kértek bocsánatot a letűnt rezsimben elkövetett gyilkosságokért, egyéb súlyos bűncselekményekért, továbbá az 1968-as Prágai Tavasz sárba tiprásáért, százezrek meghurcoltatásáért.

A szenátor társaival együtt bizottságot hozott létre a KSCM programjának és tevékenységének elemzésére. Minimális célként azt szeretné elérni, hogy a bíróság kényszerítse a baloldali pártot: törölje a nevéből a „kommunista” kifejezést, programjából pedig a demokratikus politikai verseny szellemével összeegyeztethetetlen részeket.

A cseh bíróság már több alkalommal visszautasított hasonló beadványokat. Az eddigi kezdeményezők azonban egyelőre annyit értek el, hogy törvényben tiltották meg a fasizmus és a kommunizmus csehországi népszerűsítését, és a két rezsimben elkövetett népirtás tagadását. A szövetségi, csehszlovák alkotmánybíróság 1991-ben törölte a törvényből a jobboldali és baloldali szélsőséges pártok megnevezését. A két világháború között a polgári Csehszlovákiában törvényesen működött a kommunista párt, jelentős tömegbázissal rendelkezett. Mindez máig nem változott. A tegnapi közvélemény-kutatások szerint a KSCM 11,2 százalékos támogatottságával száz nappal a csehországi képviselőházi választások előtt a harmadik legerősebb párt, a szocdemek (CSSD

– 28,6 százalék) és a polgári demokraták (ODS – 23,2) mögött. Ha májusban ilyen eredmények születnének, akkor baloldali kormány alakulhatna Csehországban, mert a CSSD és a KSCM együtt 107 mandátummal rendelkezne. Lapunknak Jirí Paroubek, a cseh szocdemek elnöke elmondta: legszívesebben kisebb, jobbközép pártokkal lépnének koalícióra, a kommunistákkal aligha szövetkeznének. Nem zárta ki kisebbségi szocdem kormány alakítását, amelyet csendestársként kívülről esetleg a KSCM támogathatna. Ez több megyei önkormányzatban már jelenleg is eredményesen működik – közölte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.