Hannibal és a svájci bicska

Svájc tévesen alkalmazta a schengeni egyezményt, és „túszul ejtette” annak részeseit azzal, hogy megtiltotta líbiai hivatalos személyek beutazását, amire Tripoli megtorlással reagált – jelentette ki kedden Rómában Franco Frattini olasz külügyminiszter. Líbia hétfőn függesztette fel a beutazási vízumok kibocsátását a schengeni övezethez tartozó 25 európai ország állampolgárai számára, válaszul arra, hogy Svájc megtiltotta 188 líbiai állampolgár – köztük az ország vezetője, Moammer el-Kadhafi – beutazását. Az Európai Bizottság kedden elítélte a líbiai vízumstopot, egyoldalú és aránytalan lépésnek nevezve azt. A vízumok megtagadása miatt számos európai ország állampolgára kénytelen volt visszatérni a tripoli repülőtérről.

Svájc és Líbia viszonyát súlyosan megterhelte az úgynevezett Hannibal-ügy, amely Kadhafi líbiai vezető egyik fiának svájci botrányát követően robbant ki. A fiú,Hannibal Kadhafi és várandós felesége 2008 nyarán heteket töltött az alpesi országban, ám amikor hazautaztak volna, a berni hatóságok feltartóztatták az ifjú párt. Kitudódott ugyanis, hogy genfi luxusszállodájukban több alkalmazottat is bántalmaztak. Két nappal később elutazhattak ugyan, de ekkor már kipattant védőtokjából a svájci bicska és kölcsönös sebeket ejtett. A líbiai elnök például dühödten reagált az incidensre, kártérítést követelt, sőt az ENSZ-ben indítványozta Svájc felosztását a szomszéd államok között.

Líbia – nyilvánvalóan a Hannibal-ügy retorziójaként –ugyancsak 2008 júliusában a vízumszabályok megsértésének ürügyével letartóztatott két svájci állampolgárt, akik azóta is hazájuk tripoli követségén tartózkodnak. Tehát egyetlen napot sem töltöttek le a számukra kiszabott 16 hónapos börtönbüntetésből, amelyet egyébként éppen a napokban negyedeltek, s csökkentettek négy hónapra.

Az Oea nevű líbiai lap hét végi cikke szerint a mostani svájci döntés a vezető líbiai személyiségek beutazási kérelmének megtagadásáról elsősorban Svájc érdekeinek okoz kárt, mert „ha nem vonják viszsza, (Tripoli) a kölcsönösség elvén alapuló elrettentő intézkedésekkel válaszol. A válság svájci súlyosbítása valóban meglepő, mivel tavaly látogatást tett Tripoliban a svájci elnök, és bocsánatot kért azokért a retorziókért, amelyeket Hannibal Kadhafi és felesége elszenvedett a genfi kantonban. Tripoliban dolgozó nyugati diplomaták szerint Líbiában viszonylag szoros korlátok között tartják a konfliktust, és nem csináltak nemzeti ügyet a kérdésből. Az uralkodó klán persze elfogadhatatlannak tartja, hogy egyik tagja rendőrkézre kerülhetett, másfelől viszont Hannibal Kadhafi, akinek nem ez az első külföldi botránya, nem túl népszerű az országban. A tripoli rezsim, amely még azt is meghatározza, hányan és milyen jelszavakkal tüntessenek a svájci követség előtt, mindeddig alacsony lángon tartotta a nézeteltérést. Bernnek ugyanis szüksége van a líbiai olajra, s Tripoli is megszenvedi a svájci áruk embargóját.

A külügyminisztérium javasolja, hogy magyar állampolgárok még érvényes líbiai vízum birtokában se utazzanak az országba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.