A célkeresztben: Spanyolország – hirdette a spanyol El País a múlt héten, amikor a madridi tőzsde egyetlen nap alatt példátlan veszteségeket könyvelt el. A nemzetközi pénzügyi sajtóban heves támadások érik Spanyolországot: Paul Krugman Nobeldíjas amerikai közgazdász a The New York Timesban egyenesen azt írta, hogy Spanyolország az eurózóna leggyengébb láncszeme, és Madrid most fogja megfizenti az árát az elsietett csatlakozásnak. Ha meglenne még a pesetája, minden további nélkül leértékelhetné – így viszont drágán és versenyképtelenül termel. A spanyol kormány ugyan tudatában van a bajoknak, de – éppen mivel tisztában van a közgazdaság és a pszichológia összefüggéseivel – torkig van a negatív külföldi kampánnyal:José Blanco infrastrukturális miniszter a minap arról beszélt, hogy Spanyolország egy nemzetközi összeesküvés áldozata, José Luis Rodríguez Zapatero kormányfő pedig a titkosszolgálatok gazdasági ügyekre szakosodott ügyosztályához fordult: nézzenek utána, hogy nem a brit és amerikai sajtó szokatlanul éles bírálatai állnak-e a részvényesések hátterében. Mert ha igen, akkor már nemcsak Madrid, hanem egyenesen az euró ellen esküdtek össze...

A gazdasági nehézségeket persze az országon belül is érzik: a több év dinamikus növekedés, a stabil valutának köszönhető olcsó hitelek, s fogyasztói költekezés után tavalyelőtt egyik pillanatról a másikra kipukkadt az ingatlanlufi. Befejezetlen vagy csak eladhatatlan épületek állnak üresen, az építőiparban és a turizmusban radikálisan csökkentek a munkahelyek, a bankok szigorúan érzik a pénzüket. A munkanélküliség csaknem 20 százalékra ugrott, négymillió embernek nincs állása, egymillió családban egyáltalán nincs kereső. Spanyolország ráadásul az egyetlen nagy uniós tagállam, amely még mindig (lassan két éve) recesszióban van, és egyelőre nemigen látszik a fény az alagút végén. A lapoknak nyilatkozó fiatalok alkalmi munkából vagy közmunkából tartják fenn magukat, vagy épp hazaköltöznek a szülőkhöz. A spanyol kormány kapkod, két héttel ezelőtti, 50 milliárd eurós megszorító csomagja egyelőre nem elegendő a bizalom helyreállításához. Ahhoz viszont igen, hogy a szakszervezetek máris meghirdessék: február 23-tól utcai tüntetéseken tiltakoznak majd a nadrágszíjszorítások ellen. Nem járulnak hozzá a 61 éves nyugdíjkorhatár emeléséhez sem: a szocialista kormány számára így a fő kihívás a baloldalon jelentkezik. Sokan bírálják Zapatero kormányfőt is, aki „olyan, mint egy irányt vesztett hajóskapitány”.

Nem kapjuk el a görög náthát! - írta az Il Sole 24 Ore című olasz gazdasági napilap. Az ellenzéki La Repubblicában viszont a török- amerikai közgazdász, Nouriel Roubini szerint Itália sem ússza meg, hamarosan olasz bankösszeomlás következik. Róma a válság mélypontját eddig elkerülte, a gazdaság azonban borotvaélen táncol - olyannyira, hogy még a kormány is az utóbbi negyven év leggyászosabbjának kiáltotta ki 2009-et. Negatív exporttal (-20,7%) és importtal (-22); igaz, a szaktárca januárban már a feltámadás jeleit vélte felfedezni. Miközben az olasz utcákon az elszegényedett többgyermekes családokat segítő szociális kártyát reklámozzák, a FIAT autógyár javuló eredménnyel zárta a januárt. Ám Torinótól a szicíliai Termini Imereséig mindennaposak az összecsapások a gyáraik felszámolása ellen tüntető FIAT-munkások és a rendőrök között. A hétvégén Veronában több mint 500 kutató maradt állás nélkül: egy brit multinacionális vállalat egyik napról a másikra bezárta kapuit. A szakszervezetek szerint Olaszországot vihar előtti csend uralja, 2010 lesz a próbatétel éve. (Sárközy Júlia, Róma)