Abír az első a családban, aki egyetemre jár – hét lány- és hét fiútestvér közül, apjának két felesége van. Nővérét az apja a lány 14 éves korában adta férjhez, de megbánta, így Abírnak már inkább a diákszerepet szánta. A lány szeretne egy évet külföldön, Európában vagy Amerikában tanulni, lehetőleg nem arab környezetben, hogy valami mást, újat lásson. Persze – teszi hozzá – az első hetekre elkísérné az egyik bátyja. A konzervatív öltözetet Abír azért is vállalja, nehogy azt mondják róla a férfiak az egyetemen, túl fiatal ahhoz, hogy tanítson. Az arcot is eltakaró kendő nem muszlim kötelesség, de szerinte a kormányoknak (legyen az az egyiptomi, vagy a francia) nem kéne beleszólniuk abba, hogyan öltözködjenek a lányok. – A mekkai zarándoklaton, a hadzson is le kell venni az arcot eltakaró kendőt – teszi hozzá Abír.

Abírék otthonában a nők társalkodószobájában kapok helyet. Itt megszabadulnak a fejkendőtől, s előtűnik Abír szép, szimmetrikus arca is. Érződik, hogy a családban a nők között erős hierarchia van. Abír az üdvöske, s analfabéta sógornője, aki már három gyereket szült, irigykedve hallgatja, ahogy Abír önfeledten trécsel angolul.

Előkerülnek egyik nővérének esküvői fotói is. Az esemény teljesen szegregált, a vőlegény és a menyasszony nem is találkoznak. A képekről mosolygós, rendkívül erősen kifestett, színes-csillogó ruhában feszítő nők tekintenek vissza. Abír férjét is az apja fogja kiválasztani, de megkérdezi lánya véleményét. – Mindenképpen műveltnek kell lennie, de nem kell, hogy gazdag legyen – közli Abír a saját feltételeit. A férfiak 25 év alatti lányokat keresnek, de Abír nem aggódik, hogy kiöregszik a házasságból.

A középosztálybeli lány kivételes helyzetben van. A jemeni nők hetven százaléka analfabéta. S bár a szanaai egyetemre járóknak most már 50–55 százaléka nő, ahogy a legtöbb végzős, ők sem találnak munkát. –A kormányzat maga sem viszi túlzásba a nők foglalkoztatását – mondja dr. Raufah, a Kulturális Fejlődés Programok Alapítvány nevű nem kormányzati szervezet elnöke. A kormány szerint a nők foglalkoztatottsága 17 százalékos, de ezt a számot dr. Raufah szkeptikusan kezeli. A háromszáz fős jemeni parlamentben egyetlen női képviselő ül. Dr. Raufah azon is dolgozik, hogy elérje, a négymillió női szavazó önálló döntést hozzon a szavazófülkében, ne a férje utasításait kövesse.

A probléma azonban sokkal elemibb. A legtöbb lány az alapképzéseket sem fejezi be, mert a családoknak általában egy gyermek iskoláztatására van pénzük, s azt a fiúra költik. A lányok többségében fel sem merül, hogy képezniük kéne magukat. Jemenben gyakori a gyermekházasság. A házasságkötésnek nincs korbéli alsó határa, az iszlám is csak annyit köt ki, hogy láthatóan pubertáskorúnak kell lennie a lánynak. Falun azonban inkább az számít, hogy a lány képes legyen munkába állni, tevékenyen részt venni új családja életében. A nyomorgó, tudatlan családapáknak sokszor anyagilag is megéri eladósorba küldeni a 9, 10 éves lányokat.

A Seyaj nevű szervezet többek között az ilyen lányoknak nyújt segítséget. Eddig ötször sikerült megakadályozniuk, hogy gyerekeket vegyenek el tinédzser- vagy felnőtt férfiak, de húsz esetben kudarccal végződött a meggyőzés. Ugyanis a szervezet – törvény hiányában

– pusztán a házasulandók szűkebb környezetének, és a lány meggyőzésére és belátására hagyatkozhat. Ráadásul úgy tűnik, a társadalomban konszenzus van a kérdésben. Bármiféle alsó korhatár bevezetése úgy tűnne, mintha a Nyugat erőszakolná rá Jemenre saját társadalmi normáit. Másrészt a korai házasság megoldja azt a veszélyt is, hogy a jemeni lányok és fi úk esetleg házasság előtti, bűnös kapcsolatba kerüljenek egymással. Pedig Jemenben úgy tűnik, teljesen lehetetlen lányok és fiúk randizgatása. És valójában legtöbbjükben fel sem merül ez a lehetőség. Amikor Abírt erről kérdezem, csodálkozva rám néz: – Minek találkoznék férfiakkal titokban? Ha valami titok van, akkor ott valami bűn is van.

Szanaa, 2010. február

Jemeni nők a Bab Al-Jemen kapunál Szanaában A szerző felvétele