Lehetőség a kisebbségi diszkriminációra

A szlovák nyelvtörvény végrehajtása ügyében tárgyalt hétfő óta Pozsonyban és Budapesten Knut Vollebaek, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa. Vollebaek tegnap Bajnai Gordon kormányfővel és Németh zsolttal, az Országgyűlés külügyi bizottságának vezetőjével találkozott.

Bajnai Gordon kormányfő a találkozón hangsúlyozta, hogy a kisebbségek jogai, az anyanyelvhasználat „nem lehet a belpolitikai küzdelmek túsza” Szlovákiában. A miniszterelnök az EBESZ kisebbségi főbiztosával folytatott szerdai budapesti megbeszélésen reményét fejezte ki, hogy Knut Vollebaek pozsonyi tárgyalásai eredményeként megindulhat a szlovák államnyelv és a kisebbségi nyelvhasználat védelme között megbomlott egyensúly visszaállítása.

A miniszterelnök felhívta a főbiztos figyelmét a szlovákiai helyzet folyamatos nyomon követésére, és megismételte, hogy az államnyelvtörvény büntetésekre vonatkozó kitételeinek módosítása nélkül nem lehet megszüntetni a jelenlegi, a szlovákiai kisebbségeket hátrányosan érintő helyzetet; ezt az EBESZ-főbiztos korábban maga is javasolta.

A kormányfő jelezte, hogy Magyarország szerint a törvény múlt év végén elfogadott végrehajtási utasításai nem rendezik megnyugtatóan a helyzetet, továbbra is fennáll a szlovákiai magyarságot fenyegető jogbizonytalanság és az anyanyelv, illetve nemzetiségi hovatartozás alapján adott a diszkrimináció lehetősége.

Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke Vollebaeknek kifejtette: a szlovák nyelvtörvény ügyében mindaddig nem születhet megnyugtató megoldás, ameddig Pozsony teljes mértékben vissza nem vonja a jelenlegi jogszabályt.

A nyelvtörvény sajnálatos módon a szlovákiai választási kampány eseményeibe illeszkedik, a jogszabály az elmúlt években egyre inkább kibontakozó magyarellenesség egyik állomása – mondta Németh Zsolt a találkozó után. Hozzátette: a találkozón egyet nem értését fejezte ki Knut Vollebaeknek azzal a kijelentésével kapcsolatban, hogy a szlovák államnyelvtörvény nem ütközik a nemzetközi normákba. A fideszes politikus úgy látja, hogy a jogszabály egyértelműen sérti a nemzetközi normákat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.