Merényletek és irodalmi szalonok Bagdadban
„Ez a szabadság terméke”, mondta al-Nidzsar, a meghirdetett előadók megérkezését várva. A hét témája Abdul Vahab al-Bajati, a modern iraki költészet egyik megalapítója volt. „Persze, hogy van félelem mostanában a városban”, mondta Nidzsar. „De az emberek nem törődnek a bombarobbantásokkal. Tudom, hogy mekkora kockázatot vállalok, de nem törődöm vele.”
A szalonok évszázadokon át elválaszthatatlanok voltak az iraki szellemi élettől, a különböző társadalmi vagy felekezeti hovatartozású emberek ott találkoztak, hogy kultúráról, irodalomról vagy eszmékről beszélgessenek. Volt idő, amikor Bagdadnak kétszáznál több szalonja volt, ezek negyedét zsidók vezették, mondta Tarik Harb jogász, aki több szalon törzsvendége, s maga is fenntart egyet.
Szaddám Huszein elnöksége idején a szalonok elsorvadtak, illegalitásba kényszerültek, mert az emberek tiltakoztak az állami ellenőrzés ellen, vagy tartottak a kormány kémeitől. A 2003-as inváziót követő felekezeti erőszak közepette az emberek nemigen mertek nyilvános helyen találkozni.
Szafia al-Szuhail tavaly áprilisban nyitotta meg a szalonját, miután valamelyes béke köszöntött a városra. A szalon az asszony otthonában működik, havonta egy délutáni találkozóval, amely sötétedés után ér véget. Ez elképzelhetetlen lett volna a felekezeti erőszak tetőpontján.
A minapi bombarobbantások utáni csütörtökön nagyjából nyolcvanan gyűltek össze egy mudhif néven ismert, a dél-iraki lápvidék építkezési szokásainak mintájára nádból emelt, hosszúkás vendégváró csarnokban.
Al-Szuhail, aki parlamenti képviselőként az egyik síita szövetség támogatásával indul újraválasztásáért, föl-le sétált a teremben, hogy fogadja és egy-egy kézfogással üdvözölje a vendégeket, köztük több politikust. A csarnokban elöl és hátul – mint valamely képviselőjelölt kampánytranszparense – kék szalag hirdette, hogy ez Szafia al-Szuhail Irodalmi Szalonja.
„Itt van az iraki társaság krémje”, mondta Madzsid H. al-Azawi, aki Szuhail barátja és a szalon vezetőségének tagja. Körbemutatott a vendégseregen: néhány parlamenti képviselő, történészek, egyetemi emberek, jogászok és írók. „Ez nagyon biztonságos környék, de sok szalon veszélyes környéken van”.
Aznap a téma Husszein imám és leánya, Zainab volt, a síita történelem alapító személyiségei. Al-Szuhail munkatársai teát és az imámról való megemlékezések hagyományos eledelét, hariszát (csicseriborsós sűrű zöldséglevest) kínáltak körbe.
„Gandhi azt mondta, Husszeintől megtanulta elszenvedni az igazságtalanságot, és mégis győzött”, mondta az egybegyűlteknek az első szónok, Ali al-Allak, Dawa párti parlamenti képviselő.
A vendégek között voltak síita és szunnita papok, fejkendős és fedetlen fejű, sőt még cigarettázó nők is, ami tabu az iraki közéletben. Al-Szuhail nem viselt fejkendőt.
A kicsiny pódiumról egy, Al-Szuhail választási szövetségéhez tartozó parlamenti képviselő gyanúsan úgy beszélt, mint aki korteskedik, ami ellentétes a szalon szabályzatával. „A szabadság övezete megnyitja a kultúra övezetét”, mondta Hasim al-Hasszani, a képviselő. „A diktatúra elzárta a kultúra övezeteit. A szabadság vezetett el bennünket az olyan rendezvényekhez, mint ez a mostani.”
Al-Hasszani igyekezett, hogy hamar befejezze, és továbbmenjen egy következő rendezvényre. „Nem szólhatok a választási rendszerről, mert megtiltották, hogy a választásokról beszéljek”, mondta az egybegyűlteknek. „Felszólítom az összes értelmiségit, hogy segítsen a következő fázisban, amikor is új értékeket kell teremtenünk az utóbbi 35 évben uralkodók helyén.”
Harb, a jogász és a szalon házigazdája azt mondta, jó, hogy a szónokoknak tilos politizálni. „Máskülönben túl sok lenne a csatározás, és ez túlságosan unalmas”, mondta Atmar Saker Madzsead, aki a női kutatócsoportot vezeti a Női Oktatási Főiskolán, és a mudhif közepéről hallgatta a vitát. Az asszony azt mondta, hogy rendszeres látogatója Szuhail szalonjának. „A szalonok emblematikusak az irakiak számára”, mondta. „Az irakiak szívesen utánozzák, amit eleik tettek. Az ilyen szalonokban eddzük az akaratunkat és szembesülünk a körülményeinkkel.”
Az utóbbi hónapok látványos merényletei után, amelyek leromboltak több kormányzati és kereskedelmi épületet, s százak életét követelték, az asszony szavai szerint fokozódott a félelemérzet a fővárosban, ám attól a szalonok nem zárnak be, sőt, inkább erősebbek lesznek. „Mi élő, nem pedig halott nemzet vagyunk, ezek a szalonok erről szólnak,” mondta. „A félelem ellenére a kulturális tevékenység nem fog eltűnni.”
A Mutanabi utcai szalonban al-Nidzsar, a nyugalmazott agrártudomány-professzor azt mondta, hogy szeret politizálni a szalonokban, mert az embereket az foglalkoztatja. Megpendített egy teóriát a választásokkal kapcsolatban. „A legtöbben nem bíznak mostanság a politikusokban”, mondta. „Tudják, hogy valamely külső hatalom támogatja őket. És mert az amerikaiaké a legnagyobb hatalom, az fog nyerni, akit az amerikaiak támogatnak.”
Aztán mondott még egy okot, hogy miért fognak fennmaradni a szalonok. „Az arab nyelv Irakban született meg”, mondta. „És mi gyakran igen beszédesek vagyunk.”
A cikk 2010. február 1-én jelent meg a The New York Times hasábjain.
