Elemzők a napokban arra gondoltak, hogy a nagy hadiiparral rendelkező franciák állhatnak a háttérben, de Párizs szinte rögvest cáfolt, így a felvetés értelmét senkinek sem sikerült megfejtenie. Igaz, a Financial Times még a minap is a franciákra célzott, mint lehetséges ötletadókra. A legegyszerűbb magyarázat, hogy a spanyolok elszámították magukat. Nem konzultáltak senkivel sem Brüsszelben, így a tagállamokat alaposan meglepték. Azt követően, hogy a múlt évben mind a cseh, mind a svéd elnökség mereven elzárkózott a kérdés felvetésétől, s inkább az emberi jogok kínai megsértésére terelte a figyelmet.

Az embargót az unió 1989-ben vezette be, a Tienanmen téri tüntetés leverése után, s bár a kapcsolatok a gazdasági globalizáció térnyerésével enyhültek, mostanában megint feszültségek jellemzik a viszonyt. Az Egyesült Államok és az Európai Unió is tiltakozni kényszerült például egy brit állampolgár kivégzése, emberi jogi aktivisták elítélése, vagy a Google-t ért támadások miatt. A spanyol indítvány mást is jelez: a lisszaboni szerződés életbelépése után az unió még nem tisztázta az új intézményi határokat. Hiába van – ez ügyben hallgató – külügyminisztere az EU-nak Catherine Ashton személyében, a madridi kezdeményezés azt érzékelteti, hogy a féléves elnök is irányítani akarja a külpolitikát. De meglehet, a spanyolok is érzékelték: az EU beragadhat Washington és Peking közé, s emiatti félelmükben az októberi kínai csúcs előtt nyitni kívántak. Az időzítés persze nem sikerült jól, mert az Egyesült Államok éppen Tajvannak ad el fegyvert „az ázsiai erőegyensúly” fenntartása végett, tehát egy esetleges európai üzlet Kínával keresztülhúzhatná az amerikai stratégiai szándékok érvényesülését. Tény, hogy Barack Obama amerikai elnök akkor mondta le részvételét a májusi EU–USA csúcson, amikor ez a vita parázslani kezdett Brüsszelben.

Brüsszeli diplomaták szerint gesztusok felkínálása helyett inkább engedményeket kellene megpróbálni kicsikarni Pekingből, ha már a spanyol elnökség egyáltalán elővette ezt a dilemmát. Elemzők – különösen, akik a davosi világgazdasági fórumon észlelték a magabiztossá vált kínai szereplést a bizonytalan amerikai és európai magatartással szemben – úgy vélik, hogy feszültebbé válnak a kereskedelmi kapcsolatok, s Peking nem lesz bólogató partner a nemzetközi pénzügyi rendszer újjáépítésében sem. A nemzetközi feszültségek mérséklésében is változni látszik a kínai hozzáállás: Peking mind kevésbé támogatja az iráni atomprogram elleni fellépést, és szaporodnak a Kínából indított informatikai jellegű, úgynevezett cybertámadások.