Peking ellenzi Obama találkozóját a dalai lámával

Kína határozottan ellenzi, hogy bármilyen találkozó jöjjön létre Barack Obama amerikai elnök és a száműzetésben élő tibeti vallási vezető, a dalai láma között – hangoztatta szerdán, 72 órán belül másodszor a pekingi külügyminisztérium.

A tárca szóvivője, Ma Zhaoxu elmondta, Peking nyomatékosan kéri az amerikai felet: kezelje óvatosan és megfelelő módon Tibet kényes ügyét, hogy „el lehessen kerülni a további károkat a kínai–amerikai viszonyban”, amelyet már amúgy is megterhelt a Tajvannak beígért fegyverszállítás.

Peking szerdán azért tartotta szükségesnek a „figyelmeztetés” megismétlését, mert kedden a Fehér Ház megerősítette, hogy a dalai láma februrában esedékes egyesült államokbeli látogatásakor tervbe van véve találkozója Obama elnökkel. Bill Burton szóvivő kijelentette: „A dalai láma nemzetközileg elismert vallási és kulturális vezető, és az elnök e minőségében fog találkozni vele”.

Odahaza bírálták Obamát, miután novemberi kínai látogatását megelőzően nem találkozott az Egyesült Államokban vizitelő dalai lámával.

A kínai külügyi szóvivő tegnap felidézte, hogy Obama novemberi kínai látogatásakor Hu Jintao elnök ésmás vezetők egyértelműen arra kérték az amerikai elnököt, „ne engedje, hogy a Tibet függetlenségére törő szeparatista erők szakadár tevékenységet folytassanak amerikai területen”. A washingtoni szóvivő viszont arra emlékeztetett, hogy Obama akkor megmondta a kínai vezetőknek, találkozni fog a dalai lámával, „és továbbra is ez a szándéka”.

A washingtoni külügyminisztérium a kapcsolatok esetleges károsodásának veszélyére utaló kínai figyelmeztetésre azzal reagált, hogy a világ két leghatalmasabb országa közötti viszony „figyelemreméltóan szilárd”.

Lodi Gyari és Kelsang Gyaltsen, akik a dalai láma képviseletében a hétvégén Pekingben tárgyaltak, dharamsalai sajtóértekezletükön közölték: kezdeményezték, hogy Kínával közösen tanulmányozzák a tibetiek helyzetének javítását
Lodi Gyari és Kelsang Gyaltsen, akik a dalai láma képviseletében a hétvégén Pekingben tárgyaltak, dharamsalai sajtóértekezletükön közölték: kezdeményezték, hogy Kínával közösen tanulmányozzák a tibetiek helyzetének javítását
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.