A cseh tisztifőorvos esete az új influenzával

Ülést tartott e hét elején a cseh állami belbiztonsági tanács, amelyen megjelent Václav Klaus államfő, a hadsereg főparancsnoka is. Arról kellett döntenie a testületnek, hogy elrendeljék-e az állam működtetése szempontjából nélkülözhetetlen 200 ezer személy, köztük több ezer katona kötelező oltását az új influenza ellen.

A cseh elnök feldúltan jött ki a tanácskozásról: – Határozottan ellenzem, hogy kísérleti nyulaknak használják a katonákat és a többi állami alkalmazottat. Alkotmánysértő lenne elrendelni a kötelező védőoltást. Egy banális betegségről van szó, amellyel csak a médiumok riogatnak. Akár csak a globális felmelegedéssel.

A tanács végül úgy döntött, hogy legyen a végső szó Michael Vít országos tisztifőorvosé: ő rendelje el a kötelező védőoltást, ha a járványhelyzet megkívánja.

Csakhogy másnap éppen ő dőlt ágynak. Méghozzá a H1N1-influenzával. A tévériporterek érdeklődésére Michael Vít bevallotta, hogy bokros teendői miatt megfeledkezett az oltásról. Václav Klaus diadalittasan üzente neki: – Ha annyira hatékonynak tartja azt a vakcinát, önmagának miért nem adatta be elsőként? Aztán egy kicsit meghökkent, amikor közölték vele, hogy a tisztifőorvos azon a tanácskozáson esetleg őt is megfertőzhette. A cseh képviselők többsége sem oltatta be magát, akik közül pedig heten orvosok.

Boris Stastny, a képviselőház egészségügyi bizottságának alelnöke szerint a kormány bedőlt a sajtó és talán a gyógyszeripar pánikkeltő manipulációinak. Több mint egymillió vakcinát vásárolt, most majdnem az egész szállítmány a raktárban hever – érvelt.

Akadtak olyan honatyák és katonatisztek is, akik neves jogászokhoz fordultak szakvéleményért. – Mindenféle egészségügyi beavatkozást, beleértve a védőoltást is, csak az érintett személy beleegyezésével lehet végrehajtani, ez alapvető emberi jog – mondta ki a verdiktet Dagmar Cisarova, a Károly Egyetem professzora, a büntetőjog szaktekintélye.

A hangzavarban szinte elvész a szakemberek figyelmeztetése, amely szerint a H1N1-influenza elleni egyetlen hatékony védekezés a vakcina. Nem váltott ki nagyobb figyelmet Václav Chmelík virológus bejelentése sem, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a laboratóriumi vizsgálatok alapján eddig 95 cseh állampolgár halála hozható összefüggésbe az új influenzával. Mindenesetre Dana Jurásková egészségügyi miniszter a tévé nyilvánossága előtt oltatta be magát. Jan Fischer kormányfő és Vlastimil Plicka vezérkari főnök viszont egyelőre várnak a beteg tisztifőorvos döntésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.