Újabb vasfüggöny ereszkedik a világra

Új információs függöny ereszkedik le a világra – figyelmeztetett Hillary Clinton amerikai külügyminiszter csütörtökön, egyértelműen utalva a vasfüggöny modern változatára. A függöny túloldalán pedig olyan államok vannak, mint Kína, amely a legkeményebben korlátozza az internethasználatot.

Peking pénteken sértődötten reagált Hillary Clinton szavaira. A kínai vezetés igazságtalannak nevezte a vádaskodást, szerinte ugyanis az országban szabadon hozzáférni a világhálóhoz. Az internetezők száma elérte a 384 milliót, az országban 3,68 millió weboldal és 180 millió blog működik. A kínai külügyi szóvivő máris figyelmeztetett, hogy a Clinton-beszéd árthat a kétoldalú kapcsolatoknak.

Barack Obama tavaly év végén még békülékeny hangot ütött meg Pekinggel szemben, ám úgy tűnik, az enyhülés nem tartott sokáig. A kínai internethozzáférés korlátozása eddig főként a Google-keresővel okozott összeütközést, és a kínaiak megpróbálták szigorúan „üzleti vitának” beállítani. Ám a vita most új, politikai dimenzióba került, miután az amerikai kormány nyíltan szót emelt a szólás- és internetszabadság mellett.

Külön kínos a vasfüggönyre tett utalás, Peking semmiképen sem szeretné e mögött látni magát. Hírmagyarázók emlékeztetnek rá, hogy Clinton az első magas rangú politikus, aki az internethez való hozzáférés szabadságát az amerikai külpolitika egyik pillérévé teszi.

A pekingi Global Times című lap viszont úgy véli, hogy az amerikai fellépés mögött az az igény áll, hogy az Egyesült Államok a szabadon áramló információk álcája mögött valójában saját kultúráját és értékeit erőltesse rá a világra. A lap szerint Washington saját hegemóniájának fenntartása érdekében használja az internetet. A világ 13 root (legfontosabb) alapszerveréből tíz az Egyesült Államokban van, ezek ellenőrzésével az USA határozhatja meg az internet szabadságát...

Pragmatikusan közelíti meg a kérdést Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója, aki a The Wall Street Journal pénteki számában úgy nyilatkozott: cége jelenleg a kínai törvények követésével, a szűrt keresési találatok szolgáltatásával tovább működik Kínában, de „viszonylag rövid időn belül” változásokat terveznek ezen a területen. Maradni szeretnének, ezért a vállalat „párbeszédet folytat” a hatósággal.

Az amerikai külügyminiszter anyja halála miatt sem Törökországba, sem Nagy-Britanniába nem utazik
US Secretary of State Hillary Clinton leaves a news conference in Mexico City
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.