Az Economist a politikai elit „Wikipédiája”
„Az újság, amelyet nem olvasnak milliók” – hirdette magáról a The Economist a kilencvenes évek elején. Talán a kiadó és a szerkesztőség sem bánja azonban, hogy meg kellett válni az exkluzivitást sugalló szlogentől: a brit lapból ma már hetente 1,4 millió példány fogy világszerte. Az elmúlt tíz évben a példányszám megduplázódott, és a növekedést a válság és az internet elterjedése sem állította meg. Míg világszerte sorra mennek tönkre a nyomtatott lapok, az Economist példányszáma és hirdetési bevételei tovább emelkednek.
A tömör, néha száraznak tartott stílusáról elhíresült lap a legnagyobb növekedést Észak-Amerikában könyvelhette el.
– Ennek oka talán az, hogy azamerikai hetilapok kísérleteznek, hogy megtartsák piaci részesedésüket, és elindultak a könnyedebb témák felé. Az olvasók azonban szeretnének mégis valami komolyat olvasni – mondta lapunknak az Economist brüsszeli tudósítója. David Rennie tehát úgy látja, hogy a siker kulcsa továbbra is a minőség. Hangsúlyozza azonban, hogy maga a hetilapformátum is kedvező. – Ma már nem lehet pénzt kérni a hírek kinyomtatásáért, az ingyen ott van az interneten. Az emberek így egy újságtól azt várják el, hogy részletesen elmagyarázza, miért és hogyan történnek az események – mondta az Európai Unió politikáját elemző Charlemagne rovat szerzője.
Az Economist munkamódszere is egyedi. A cikkeket nem írják alá az újságírók, és nincsenek bennük megszólalók. Legalábbis nem idézet formájában.
– Minden cikkhez legalább egytucat emberrel készítek interjút, és az Economistnak szinte bárki hajlandó nyilatkozni. Ennek egyik oka, hogy a külügyminiszterek, vállalatvezetők tudják, hogy bármit mondanak nekem, nem írom le, hogy az információ tőlük származik.
Az az elméletem, hogy az Economist a politikai és üzleti élet szereplőinek „Wikipédiája”: mind szívesen hozzáteszik a tudásukat, mert ők is olvassák, és azt akarják, hogy pontos legyen – mondta Rennie, aki három évedolgozik az Economistnál.
Az internet megjelenésére a brit lapnak is reagálnia kellett: weboldalán videók, hangos infografikák is megtalálhatók, illetve vitára invitálják az olvasókat egy-egy témában. Az újságírók pedig blogban írják meg azt, ami nem fér az újság hasábjaira.
Tavaly októberig itt a nyomtatott lap teljes tartalma ingyen elérhető volt. Azóta azonban bizonyos tartalmakért fizetni kell. – Ez inkább az előfizetőknek nyújtott prémiumszolgáltatás, mint a tartalom fizetőssé tétele. Ebbe tartozik a számukra ingyenes audiokiadás is, amelyben színészek olvassák fel a lapot az utolsó betűig. Ez Amerikában nagyon népszerű, mert sok olvasónk elfoglalt, de meghallgatják, amíg munkába mennek – mondja Rennie, aki szerint kulcsfontosságú, hogy egy lap alkalmazkodjon olvasói nak életstílusához.
Az előfizetőknek kedvező fizetős rendszer kialakítását tervezi weboldalán a The New York Times is – jelentette washingtoni tudósítónk. Amerikai médiaforrások szerint az ország harmadik legnagyobb nyomtatott napilapja, amelynek online kiadása több mint 20 millió egyedi látogatót vonz és évi több mint 100 millió dollárt hoz a konyhára a hirdetési bevételek révén, két üzleti modell között vívódik. Az egyiket a The Wall Street Journal (WSJ), Amerika vezető lapja alkalmazza. Ők fizetős „falat” húztak fel, egyes cikkek érdemi része előfizetők számára érhető el. A másik a The Financial Timesé: „beetetik” az olvasót néhány ingyenes cikkel, majd indul a fizetős óra. A keddi WSJ arról ír: egyelőre bizonytalan, hogyan érintik a tervek a nyomtatott NYT mintegy egymilliós előfizetői táborát. A komoly anyagi gondokkal küszködő Times Co.-nak arra is ügyelnie kell: a díj világszerte megfizethető legyen, és ne ijessze el az online olvasókat annyira, hogy érdemben visszaessenek a látogatottsági mutatókhoz kötött hirdetési bevételek. Elképzelhető, hogy egy tagsági klubrendszert is létrehoznak, és a legfelső réteg a szerkesztőség tagjaival is találkozhat – bár a The Washington Postnál nemrég botrány lett egy, exkluzív vacsorákat tartalmazó tervből.
2005 őszétől a NYT-nál két éven át fizetősen működött a TimesSelect nevű online rendszer, amelynek keretében egyes írásokat havi nyolc-, illetve évi ötvendolláros előfizetésért kínáltak a NYT-nál – igaz, a nyomtatott lap előfizetőinek, illetve egyetemistáknak, felsőoktatási oktatóknak ingyen. Most is hasonló összegre lehet számítani. A New York magazin úgy tudja: a Times nem száll be a Journalism Online kezdeményezésbe, amelynek lényege, hogy az olvasó számára egyetlen jelszóval egész internetes újságosstand áll majd rendelkezésre, valószínűleg ugyancsak havi néhány dollárért.
Hogyan lehet a háború jogi meghatározása és a német hadsereg mindennapos afganisztáni háborús körülményei között különbséget tenni? – a többi között ezt próbálta elmagyarázni Karl-Theodor zu Guttenberg (CSU) német védemi miniszter abban az interjúban, amit a tízéves Emmának és a tizenkét éves Hans-Christiannak adott. Az újságíró-utánpótlás a Der Spiegel hamburgi hírmagazin a 9–12 éves korosztálynak szánt Dein Spiegel képviseletében látogatott el a fiatal konzervatív politikushoz. A Dein Spiegel immáron másodszor jelent meg, s a szerkesztők olyan komoly társadalmi témákat, mint az adóbevételek elosztása, a munkanélküliek segélyezési rendszere vagy a dopping jár alaposan körbe. Természetesen a gyermekek számára is érthető stílusban, sok infografikával illusztrálva. „Riporterőrsöt” egyébként a közszolgálati ARD és ZDF tévéadó reggeli magazinja, a Morgenmagazin is rendszeresen „bevet”. (D. A.)
