Bár Janukovics ezúttal győzelemre áll – igaz, ellenfelében több tartalék maradt a második fordulóra –, Moszkva már nem áll hozzá közelebb, mint a narancsos forradalom idején még Juscsenko szövetségeseként megjelenő Timosenkóhoz.

Ez különösen novemberben vált láthatóvá, amikor Vlagyimir Putyin kormányfő megállapodást kötött Jaltában Timosenkóval, hogy az orosz Gazprom nem fogja érvényesíteni 8 milliárd dolláros követelését annak ellenére, hogy a szerződésben rögzített 52 milliárd köbméter földgáz helyett Kijev csupán 33 milliárdot vásárolt, és ugyanennyit tervez 2010-re. Sőt Oroszország beleegyezett az Ukrajnán áthaladó orosz földgáz tranzitdíjának 60 százalékos emelésébe is. A megállapodást lényegében Timosenko támogatásaként értékelte az orosz sajtó.

A politikai nyilatkozatok ellenére Moszkva és Kijev viszonyát a gázexport zavartalan működése – és az abba bevont közvetítő cégek összetétele – határozza meg. Így az orosz vezetés feltehetően belátta, hogy ebben a kérdésben Timosenkóval akár hatásosabban is lehet tárgyalni, mint az ellenzéki Régiók Pártját meglehetősen passzívan vezető Janukoviccsal.

Janukovics miniszterelnöksége alatt, korábbi szavaival ellentétben, nem állt ki az orosz nyelv második hivatalos nyelvvé emelése mellett, és Timosenkóhoz hasonlóan célul tűzte ki az EU-integrációt.

A távozó elnökkel ellentétben mindketten óvatosan elzárkóznak a NATO-tagságtól, igaz, Ukrajna atlanti belépését a szövetségben sem sürgetik.

Kijevi párthívei „őrzik” Janukovics eredményét a választási bizottságnál