Távirati stílusban

Húsz éve született az RMDSZ

Az elmúlt húsz év bebizonyította, hogy magyarok nélkül sem diktatúrát lerombolni, sem demokráciát építeni nem lehet, és az RMDSZ nélkül továbbra sem lehet jelentős változást végigvinni Romániában – jelentette ki Markó Béla aRomániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megalakulásának húszadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepi rendezvényen, a Kolozsvári Állami Magyar Operában. A magyar parlamenti pártokat Lendvai Ildikó (MSZP), Harrach Péter (Fidesz–KDNP) és Csapody Miklós (MDF) képviselték. (Kolozsvári tudósítónktól)

Szabadságon az afgán parlament

Téli szabadságra megy az afgán parlament anélkül, hogy jóváhagyná Hamid Karzai elnök új kabinetjének összetételét, amelynek még csaknem a fele hiányzik – közölte vasárnap a kabuli alsóház egyik szóvivője. Karzainak úgy kell majd megjelennie az ország jövőjével foglalkozó, január 28-i nagy nemzetközi értekezleten Londonban, hogy 25 tagúra tervezett kabinetjének 11 helye még üres. (MTI)

Újabb halálos ítéletet kapott „Vegyi Ali”

Újabb halálos ítéletet szabott ki egy bagdadi bíróság a „Vegyi Ali” néven ismert Ali Haszan al­Madzsídra (képünkön), Szaddám Huszein egykori diktátor unokatestvérére – jelentette vasárnap az iraki állami televízió. Kötél általi halálra az észak-iraki Halabdzsa kurd város elleni gáztámadás elrendelése miatt ítélték, amely 1988-ban mintegy ötezer ember halálát okozta. (MTI)

Kohout bojkottálja a kanadai téli olimpiát

A cseh külügyminiszter nem utazik el a vancouveri téli olimpiai játékokra, tiltakozásul a Kanada által tavaly egyoldalúan bevezetett vízumkötelezettség miatt. Jan Kohout erről vasárnap beszélt a cseh televízióban, megemlítve, hogy a kanadai fél nyilvánvalóvá tette számára, hogy a játékok alatt nem lesz mód tárgyalni a vízumkérdésről. „És Jan Kohout, mint magánember számára elfogadhatatlan, hogy vízumért folyamodjon” – hangsúlyozta a cseh diplomácia vezetője. Ottawa 2009 közepén egyoldalúan újra bevezette a vízumkötelezettséget a cseh turistákkal szemben, válaszul a Csehországból tömegesen érkező romák menedékkérelmére. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.