A Nicosia kellős kö zepén húzódó zöld vonal, a törököket és a görögöket elválasztó ütközőzóna olykor turistalátványossággá szelídül. A város más részein tapasztalt katonai szigor egyes pontokon megenyhül, kilátókat építettek, s az erre járók görög fegyveres őrök biztosítása mellett nézhetnek át a túloldalra. Sőt, az egykori nico siai sétálóutca, a Ledra 2008-ban megnyílt, s aki akart, át is sétálhatott a kettéosztott főváros török oldalára. De kevesen éltek a lehetőséggel. Nem biztonságos, odaát nincs semmiféle konzuli védelem - mesélték a kalandos kedvűek. Úgyhogy a legtöbben ma is megelégszenek a kilátókról szemük elé táruló látvánnyal: hanyatt dőlt házfalak, vaksin pislogó, kivert ablakok, leomló vakolat, gazzal felvert, egykori járda. Ez itt a senki földje. Egy utcasor Nicosia szívében, amelyre negyedszázada sem görög, sem török ciprióta nem teheti a lábát. A külföldi újságíró előtt azonban, igaz, hoszszas utánajárást követően, feltárult az ENSZ, köztük magyar békefenntartók által őrzött ütközőzóna szögesdrót kerítése. A különleges engedély birtokában lehetővé vált zöldvonal-túra azonban inkább szomorúságával keltett hatást. Egyutcányi dráma. Európa ma már egyetlen fővárosa, amelyet kettéoszt a katonai megfigyelőpontok sorfala. Balra a görögöké, jobbra a törököké. Köztük az ENSZ kéksisakosai járőröznek.

A Turkish Cypriot girl seesaws next to an U.N. Watch tower in Nicosia April 15, 2005. Turkish Cypriots will to go to the polls on Sunday to elect new president in the northern part of the divided Mediterranean island. REUTERS/Fatih Saribas

Belépünk Nicosia egykor talán legforgalmasabb belvárosi utcájába. A járdát szegélyező, ölig érő fűben gyík surran, vipera tekereg, kóbor kutyák és macskák andalognak álmosan. Jobbra egy kivert ablakú épület, valaha jó nevű iskola volt. A 70-es évektől, a török–görög torzsalkodás kezdetétől aztán ENSZ-katonák lakták, kanadai bázis lett. 1974-ben, a megszállás előestéjén egy török tiszt kopogtatott be a hajdani iskola ablakán, s közölte az ott lakókkal: tíz percük van a hurcol kodásra, itt ugyanis pillanatokon belül nagy csetepaté lesz. Igaza lett. A másnapi lövöldözésben ezen a ponton sokan odavesztek. Szerencsére az azóta sem csillapodó vitát ma már nem kísérik napi incidensek. Az 1989-es megállapodás értelmében ugyanis mindkét szemben álló fél alakulatait visszavonták, az őrszemek már csak távcsővel látják egymást, de széles mozdulatokkal olykor még ma is üzengetnek, hogy a másik miféle szívességet tehet nekik.

Annuska háza a zöldvonaltúra egyik legismertebb pontja. Az idős hölgy esete a nemzetközi sajtót is bejárta, hiszen évekig élt az ütközőzónában. Mivel a házak bejáratai a senki földjére nyíltak, az ajtókat, ablakokat be kellett falazni, s a párhuzamos utcára új ajtókat-ablakokat nyitni. Annuska azonban ragaszkodott az eredeti bejárathoz, így aztán ha vásárolni szottyant kedve, azt előre jeleznie kellett a körzet ENSZ-parancsnokának, aki kíséretet adott mellé. Annuska családja hazafiatlannak tartotta ezt a cselekedetet, és megszakított vele minden kapcsolatot. Az idős hölgyet végül az ENSZ-békefenntartók „adoptálták”, gondozták, s amikor a 90-es évek elején elhunyt, ENSZ-temetést kapott. A zöld vonalon belül azóta civilek nem nagyon járkálhatnak. Hacsak nem különleges engedéllyel.