Angola rendelkezik a kontinens második legnagyobb olajtartalékával, amely iránt az oroszok, kínaiak és amerikaiak egyaránt érdeklődnek. Az ország olajtermelésének a felét a Kongói Demokra tikus Köztársaság és Kongó közé beékelődött enkláve, Cabinda adja, melynek felszabadításáért a Portugáliától 1975-ben elnyert függetlenség óta harcolnak szeparatista szervezetek. A közel három évtizedes polgárháború formailag rég véget ért, ám a szeparatisták időről időre újult erővel támadnak. 2006-ban ugyan békét kötött a kormány az egyik szervezettel, a megosztottság miatt azonban maradtak olyanok, akik továbbra is kisebb-nagyobb támadásokat intéztek az angolai rendvédelmi erők ellen.

A Reuters elemzői szerint lehetséges, hogy kétszáz tagnál nem is számlál többet a merényletet magára vállaló Cabindai Enkláve Felszabadító Erői (FLEC). A támadás azonban újra önbizalmat adott nekik, és most azzal fenyegetőznek: hasonló támadásokat terveznek a közeljövőben. A FLEC régebben csak a függetlenségért harcolt, ma pedig elsősorban azért elégedetlenek, mert szerintük a kormány nem juttat vissza semmit a helyi lakosok számára a hatalmas olajjövedelmekből.

Szakértők megjegyzik: a támadás az angolai hatóságok és a togói csapat túlzott önbizalma miatt következhetett be. Luanda múlt hónapban bejelentette, hogy „megszűnt” a FLEC, ami, mint kiderült, erős túlzás volt. Mások pedig azt hangsúlyozzák, hogy a togóiaknak nem lett volna szabad repülő helyett busszal utazniuk Cabindába (egyébként a szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaságból jöttek, edzőtáborból), pláne nem egy olyan dzsungelen keresztül, amelyről tudni lehetett, hogy az angolai kormányerőknek még nem sikerült onnan kikergetni a lázadókat.