Greenpeace-esek a vörös szőnyegen

Négy Greenpeace-aktivista szabadult szerdán a koppenhágai börtönből, ahol a decemberi klímacsúcs után három hétig tartották fogva őket. Csak az érintett országok diplomáciai nyomása bírta jobb belátásra a dán hatóságokat.

A négy aktivista: Juan López de Uralde spanyol, Nora Christiansen norvég, Christian Schmutz svájci és Joris Thijjsen holland állampolgár. A fő bűnös a spanyol Green peace mozgalom igazgatója és norvég partnere volt, akik férj-feleséget játszva hamis diplomáciai rendszámú gépkocsival a dán királynői fogadásra induló államfői konvojba besorolva – közvetlenül Hillary Clinton autója után haladva – eljutottak a díszvacsora színhelyére, a koppenhágai parlament épületébe, s annak előcsarnokában kifüggesztették transzparensüket, rajta a felirattal: „A politikusok beszélnek, míg a vezetők cselekednek!”

A vörös szőnyegen álló „Greenpeace államfő” és „férje” annál nagyobb kétségbe ejtette a csúcstalálkozó biztonságáért felelős dán rendőröket, mivel aznap, december 17-én ez volt a második súlyos incidens Koppenhágában. Néhány órával korábban ugyanis már alapos riadalmat okozott egy másik Green peace-csoport, amelynek tagjai a királyi palotával szemközt kifeszítettek egy transzparenst, rajta a felirattal: „Ne hagyja veszni a gyerekek jövőjét!”

López de Uralde spanyol környezetvédelmi aktivista szerdai szabadulása után Koppenhágában kifejtette: aránytalan volt a dán hatóságok reakciója az elkövetett vétséghez képest. A kemény hatósági fellépés abban állt, hogy nem hagyták őt családjával kapcsolatba lépni, nem használhatta elektronikus postáját, könyvet nem olvashatott, s magánzárkájában csupán a CNN tévécsatornát nézhette.

Egész másként vélekedett a dán törvényekről, s a helyi hatóságok viselkedéséről Melitón Cardona koppenhágai spanyol nagykövet. Szerinte a Greenpeace-aktivisták által elkövetett három súlyos bűntény, a közéleti személyiségek veszélyeztetése, a diplomáciai rendszám meghamisítása, s a védett középületekbe történő illetéktelen behatolás egyenként is meghaladja a háromhetes elzárás mértékét. Sőt, ha a behatolás olyankor történik, amikor az épületben az uralkodó is jelen van – mint esetünkben – a vétség akár hatéves börtönbüntetést is magával vonhat. Ehhez képest igazán olcsón megúszta a kalandot a Greenpeace „uralkodó pár” és két segítője – nyilatkozta a koppenhágai spanyol nagykövet. Akivel nyomban vitába szállt a Greenpeace spanyolországi ügyvédje, emlékeztetve: amikor a környezetvédő mozgalom 1994-ben a spanyol királyt „inzultálta”, a tetteseket egynapi elzárással sújtották.

Kitessékelt a Greenpeace-aktivisták egy gálavacsorán
Kitessékelik a Greenpeace-aktivistákat gálavacsoráról
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.