Összeesküvést szőttek Gordon Brown ellen

Különös időpontban, szerda délben, percekkel a szokásos miniszterelnöki interpelláció után robbant be a nyilvánosságba a Gordon Brown brit kormányfő vezetői képességeit megkérdőjelező legújabb kísérlet.

A volt védelmi, illetve Európa-ügyi miniszter, Geoff Hoon és a korábban az egészségügyi tárcát irányító Patricia Hewitt – azaz egykori nagyágyúk – nyílt levelet intéztek a munkáspárti frakció tagjaihoz, amelyben megállapítják: „A parlamenti választás közeledtével a képviselőcsoport mélyen megosztott a vezetés kérdésében. Több kolléga is kifejezésre juttatta frusztráltságát, amiért ez a kérdés a politikai teljesítményünket is befolyásolja. Ezért arra a következtetésre jutottunk, hogy az ügyet egyetlen módon lehet megoldani. A frakció minden egyes tagjának lehetőséget kell adni, hogy titkos szavazáson fejtse ki véleményét. (...) Akármi is lesz a voks kimenetele, a párt előre tud lépni, tudván, hogy az ügy egyszer és mindenkorra tisztázódott.”

Az e-mailben körözött levél óriási csapás Gordon Brownra a tavaszra tervezett választás előtt. A médiában megszólaló egyes honatyák „árulásnak” nevezték az akciót, de a befolyásos veterán politikus, Frank Field nyomban támogatásáról biztosította a kezdeményezést. Brown helyzete mindig is ingatag volt, hiszen miniszterelnökségét sem pártvezetői, sem parlamenti választási győzelem nem támasztotta alá. Tony Blair kiszorítása után, 2007 nyarán ellenfél nélkül került a Labour élére. Azóta számos összeesküvést szőttek ellene, alig néhány hónapja húsz munkáspárti rebellis szólította fel lemondásra. A gyakorta döntésképtelen, rosszul kommunikáló Brown nehéz időket élt át a kormány élén: terrortámadásokat, globális hitelválságot, a szigetországot továbbra is sújtó recessziót.

Ha a nemzetközi közösség értékelte is Gordon Brown kríziskezelési módszereit, hazájában kevés elismerést kapott. Ezekben a napokban a költségvetési hiány csökkentésére tervezett népszerűtlen intézkedések (adóemelések, a közkiadások, a családoknak járó kedvezmények megnyirbálása) borzolja fel a kedélyeket. A legutóbbi, december végi közvéleménykutatás szerint a Munkáspárt a biztos választók 26, a Konzervatív Párt 43 százalék kegyeit élvezi – így az aktivisták joggal érezhetik, hogy Brown irányítása alatt a vesztükbe rohannak. De nem áll készenlétben egyetlen vezető sem, aki vállalná a népszerűtlen feladatot, nyíltan kesztyűt dobna Brownnak, és esélye lenne a megválasztásra a párt, pláne az ország élére.

Látszólag egykedvűen vette tudomásul Gordon Brown a puccskísérletet, amelyben szerepet játszhatott Hoon sértettsége is, miután nem sikerült elcsípnie az EU-külügyminiszteri tisztséget. A Downing Street 10. szerda délután „nevetségesnek” nevezte, hogy egy titkos szavazás jót tenne a pártnak a választások előtt. A frakció elnöke, Tony Lloyd szerint a Hoon–Hewitt duó „nagyon csekély támogatottságot élvez”, míg a Munkáspárt anyagi patrónusa, a Unite szakszervezet a „megosztó és káros” felhívás visszavonására szólított fel.

Gordon  brown  golyóálló  mellényben  Afganisztánban:  puccs  ellen  ez sem véd
Gordon brown golyóálló mellényben Afganisztánban: puccs ellen ez sem véd
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.