Célzottabb lesz a reptéri átvizsgálás

Több motozásra számíthatunk mind, ha az Egyesült Államokba készülünk – igaz, csak szúrópróbaszerűen ellenőrzik majd az utasokat. Hacsak nem az USA szerint a terrorizmust támogató 14 ország valamelyikéből vagy valamelyiket érintve utazunk Amerikába! Akkor a testszkenneren is át kell haladnunk.

Új szabályokat jelentett be a légi utasok reptéri átvizsgálására az amerikai Közlekedésbiztonsági Hatóság (TSA). Ezeket az USA kérésére világszerte érvényesíthetik az Egyesült Államokba induló járatokra történő beszállítás előtt. A karácsonyi repülőgép-robbantási kísérlet nyomán egységesen megszigorított ellenőrzést a legtöbb ország – így az USA és az Európai Unió – állampolgárai esetében annyiban enyhítik, hogy csak szúrópróbaszerűen vetik őket alá a teljes külső, ruhában történő átvizsgálásnak. Emiatt kevesebb fennakadásra, a detektoros kapuk előtt rövidebb sorokra számítanak a reptereken. De egyben figyelmeztetnek az illetékesek: a december 25-e előttihez képest így is alaposabb az utasmustra.

Automatikusan számítaniuk kell a motozásra, kézipoggyászuk teljes átvizsgálására, valamint – ahol vannak ilyenek – a magánszféra sérelme miatt vitatott testszkennerre is tizennégy ország állampolgárainak, illetve mindazoknak, akik éppen ezekből az országokból érkeznek vagy rajtuk áthaladtak. A célzottabb intézkedések az Amerikában a „terrorizmus állami támogatóinak” tartott Irán, Kuba, Szíria és Szudán polgáraira, valamint az afgánokra, az algériaikra, az irakiakra, a jemeniekre, a libanoniakra, a líbiaiakra, a nigériaiakra, a pakisztániakra, a szomáliaiakra és a szaúdiakra vonatkoznak.

Mint ismert, Umar Farouk Abdulmutallab, a karácsonyi merénylő nigériai, az elmúlt hónapokat pedig jobbára Jemenben töltötte. Ugyanakkor a szeptember 11-i terrortámadások kapcsán elítélt Zacarias Moussaoui francia, a négy 2005-ös londoni metrórobbantó pedig brit állampolgár volt – ők a szabályok szerint csak aszúrópróbaszerű fokozott ellenőrzésen akadhatnának fenn. Ellenben, mint a hétfői The New York Times rámutat, eleve a gyanúsak közé sorolnak egy olyan pakisztánit, aki mondjuk évtizedek óta Nagy-Britanniában él. – Ez szélsőséges és nagyon veszélyes (gyakorlat) – nyilatkozta Nawar Shora, az Arab-Amerikai Diszkriminációellenes Bizottság jogi igazgatója. (A nigériai vezetés egyébként felháborodott. Dora Akunyili tájékoztatási miniszter hétfőn Abujában igazságtalannak nevezte az amerikai intézkedést, hangsúlyozva: egyetlen ember viselkedéséből nem ítélhető meg az összes nigériai, egyetlen ember viselkedése miatt nem büntethető 150 millió másik.)

A tényleges reptéri gyakorlat zavarait és biztonsági réseit tárta fel a New York melletti Newark légikikötőben kialakult vasárnapi zűrzavar. Még másnap is járatkésésekhez vezetett, hogy egy eddig nem azonosított, meg sem talált fiatalember a forgalom irányával szemben haladva gond nélkül átsétált a kapukon az ellenőrzött utasváróba, majd mintegy húsz perc múlva magától távozott.

Jemenben eközben fokozódik a terrorveszély. Az amerikai és a brit nagykövetség vasárnapi bezárását követően lehúzta másnapra a rolót a francia, a japán és a német képviselet is, miután a jemeni biztonsági erők nyomát veszítették hat, fegyverekkel és robbanóanyaggal megrakott teherautónak a fővárosban, Szanaában. A spanyolok a látogatók elől zárták le missziójuk épületét. A jemeniek, akik a közlés szerint „példátlan mértékű” erőket vezényeltek az al-Kaida az Arabfélszigeten elnevezésű szervezet ellenőrzése alatt lévő térségbe, bejelentették: a főváros közelében tűzharcban végeztek két feltételezett terroristával, másokat pedig megsebesítettek; ők az amerikai és a brit érdekeltségek ellen készülhettek támadásra.

Az al-Kaida elleni rajtaütések amerikai hírszerzési közreműködéssel, akár légicsapásméréssel zajlanak, a középső parancsnokság kötelé kében a térségben lévő erők bevetésével. Decemberben három, öngyilkos merényletre készülő személyt öltek meg, egy negyediket pedig elfogtak. Ezek a szálak is az Amerikában is élt szélsőséges imámhoz, Anvar al­Aulakihoz vezetnek, aki azonban jemeni források szerint túlélte a csapásokat. Al-Aulaki kapcsolatban állt Hasan őrnaggyal, a novemberben egy texasi bázison vérengző amerikai tiszttel is. A szabadságáról Washingtonba visszatérő Barack Obama elnök kedden hallgatja meg az illetékeseket a karácsonyi terrorkísérlet kapcsán.

 

A frankfurti repülőtéren motoznak egy utast
A frankfurti repülőtéren motoznak egy utast
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.