Új uniós elnökség, ET-elnök

Csütörtök éjfélkor lejárt az Európai Unió soros svéd elnökségének hivatali ideje, és hat hónapra Spanyolország vette át a stafétabotot.

Ezzel együtt megkezdődött a belga Herman Van Rompuynek, az Európai Tanács elnökének két és fél évre szóló megbízatása, ami azt jelenti, hogy a december 1-jén életbe lépett lisszaboni szerződés értelmében mostantól a féléves rotációban egymást követő országelnökségek az egyszemélyi állandó elnök vezetésével hangolják össze a tagállamok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács tevékenységét.

A miniszteri szintű tanácsi munkában a soros elnökséget betöltő ország szakminiszterének kiemelt koordináló szerepe általános szabály szerint megmarad, ám a külügyminiszterek tanácskozásain ezentúl az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, a brit Catherine Ashton bárónő elnököl majd.

A főképviselői tisztség már a liszszaboni szerződés előtt is létezett – Javier Solana látta el –, de a reformszerződés jelentősen megerősítette a posztot: betöltője egyben az Európai Bizottságnak, az EU „kormányának” az alelnöki funkcióját is megkapta, valamint irányítása alatt több ezer fős európai külügyi apparátust hoznak létre.

Spanyolország után ez év második felében Belgium, jövő év első felében pedig Magyarország látja el a soros elnökségi teendőket. E három ország azonban egymással szorosan együttműködő triót alkot, így a spanyolok hivatalba lépésével bizonyos értelemben Magyarország szerepe is megnövekedett az uniós tagállamok kormányait megjelenítő tanácsi munkában.

Az Európai Unió életében korszakváltás kezdődik ebben a hónapban. A lisszaboni szerződés ugyanis kiterjesztette azon kérdések körét, amelyekben úgynevezett együttdöntési joga van az Európai Parlamentnek (EP), vagyis a parlamenti álláspontot nem csupán „illik meghallgatnia” a tagállami kormányokat képviselő Tanácsnak, hanem közös nevezőre is kell vele jutni.

Az EP illetékes szakbizottságai ebben a hónapban hallgatják meg az uniós biztosjelölteket – köztük a magyar Andor Lászlót 13-án –, majd a plenáris testület január végén szavaz a továbbra is a portugál José Manuel Barroso vezette, de személyi összetételében megújuló Európai Bizottság egészéről.

December 31-én éjfélig Svédország töltötte be az EU soros elnökségét, éjfélkor pedig kezdetét vette a féléves spanyol elnökség. A december 1-jén életbe lépett lisszaboni szerződés értelmében azonban az eddigi soros elnökségek szerepköre módosult.

A külügyminiszterek tanácskozásain a soros elnök ország külügyminisztere helyett Ashton vezeti majd az üléseket, és ő viseli a fő felelősséget az uniós külpolitika alakításáért. Carl Bildt – miként az privát blogján (internetes naplójában) olvasható – éjfélkor telefonon felhívta Ashtont, hogy ezzel is hangsúlyozza a funkcióátruházás megtörténtét, annak fontosságát.

Hatalmas tömeg ünnepelte a madridi Puerta del Sol téren, hogy Spanyolország átvette az EU-elnökséget
Hatalmas tömeg ünnepelte a madridi Puerta del Sol téren, hogy Spanyolország átvette az EU-elnökséget
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.