Teherán-ellenes szankciókra készül az USA

Óra indul: az Iránnak adott 2009 végi határidő lejártával Amerikában és az ENSZ-ben is szankciókat készítenek elő az iszlám köztársasággal szemben. Ezzel egyidejűleg az Egyesült Államok keskeny ösvényen halad, amikor úgy igyekszik a maga javára fordítani az iráni társadalom erjedését, és itt „repedésnek” nevezett belső megosztottságát, hogy egyben ne hiteltelenítse az ellenzéki aktivistákat. Hillary Clinton külügyminiszter nemrég „kiegyensúlyozásnak” nevezte ezt a folyamatot.

Azzal párhuzamosan azonban, ahogy a hivatalosan továbbra is nyitottnak nevezett diplomáciai lehetőségek rovására egyre inkább a szankciók kerülnek előtérbe, az USA a teheráni belpolitikával kapcsolatos „üzenetei” is keményednek. A washingtoni részvétnyilvánítás Hoszein Ali Montazeri nagyajatollah halálát követően, illetve a kumi rezsimellenes megmozdulások kapcsán példátlanok voltak az elmúlt fél évben. – Próbálják visszazárni a palackba a szellemet. (Pedig) történik valami az iráni társadalomban, amit nehéz megjósolni, hogyan alakul majd. Az iráni kormánynak végső soron meg kell változtatnia a kapcsolatát saját népével – fogalmazott Phillip J. Crowley, külügyi államtitkár, egyben a tárca szóvivője.

Az ENSZ – péntektől új össze tételű – Biztonsági Tanácsában az állandó tagok közül Kína meggyőzése ígérkezik a legnehezebbnek. A szankciókhoz márpedig könnyebb nemzetközi támogatást találni akkor, amennyiben azok célzottak, így például a felső politikai vezetés és a Forradalmi Gárda gazdasági érdekeltségeit sújtják, nem pedig általánosak, mint az országnak a finomított olajtermékektől való elvágása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.