A földrablások megállítása az Amazonas vidékén
Azután két évvel ezelőtt, egy falubeli út közepén valaki agyonlőtte de Souza 23 éves mostoha fiát, mesélték a helyiek. Senkit nem tartóztattak le. Ami azt illeti, az új rendőrfőnöknek nincs semmi adata arról, hogy elődje egyáltalán nyomozott-e a bűnügyben. Ez kevéssé meglepő, mondja a rendőrfőnök, figyelembe véve, hogy mindössze négy nyomozója van az Ausztria-méretű területre, ahol nagyban folyik az erőszakos földfoglalás és erdőirtás.
„Legyilkolnak bennünket”, mondja a 44 éves de Souza, aki egyúttal a helyi lakosok szövetségének vezetője. „Mi nem akarunk mást, csak dolgozni és felnevelni a gyermekeinket.”
Amint az idevalósiak elmondják, ez már évtizedek óta így megy errefelé. Az Amazonas vidékének ezen az óriási részén az állam gyakorlatilag nem létezik: nincsenek sem rendőrök, sem világos földtulajdon-nyilvántartás, ez szabaddá teszi az utat az illegális földfoglalás gátlástalan gyakorlata előtt, amelyet gyakran a fegyverek döntenek el. Ám most egy új törvény alkalmazásával, a brazil kormány megpróbál rendet teremteni ezen a gyakran törvénytelenségben élő vidéken, a folyamat egyúttal csökkentheti a szélesebb körű, globális aggodalmat: az erdőirtás és a vele járó éghajlatváltozás miatt.
Most először a kormány formálisan is rögzíteni akarja, kik tulajdonolnak több tízmilliónyi acrét az Amazonas vidékén, ami lehetővé tenné, hogy nyomon kövessék, kik a felelősök azért, hogy kivágják az erdőket fakitermelés és legelők létesítése céljából – és, hogy kiket vonhatnak felelősségre, ha mindez illegálisan zajlik.
„A kormány végre tudni fogja, melyik föld kié és ki a felelős azért, ami ezen a területen történik”, mondja Thomas E. Lovejoy, a washingtoni Heinz Tudományos, Gazdasági és Környezvédelmi Központ biodiverzitás részlegének vezetője.
Egész Brazíliában Para államnak ebben a megyéjében a legsúlyosabb az erdőirtás, és a környezetvédők azt remélik, hogy a brazil törvényhozás által júniusban elfogadott törvény segíti majd a kormányt abban, hogy végre betartassa az erdőirtás hivatalosan megjelölt határait.
Ám hatalmas és zűrzavaros vállalkozásról van szó. A kormánytisztviselők szerint az Amazonas vidéken magánkézben lévő földeknek csak kevesebb, mint négy százalékáról van egyértelmű tulajdoni nyilvántartás. Itt, Parában, a kormány emberei mintegy 320 millió acrére vonatkozó hamis bejegyzéseket találtak, ami csaknem a duplája a valóságban létező területnek.
És amíg a kis farmerek, mint de Souza, reményeiket az új törvényhez fűzik, sok nagybirtokos azt mondja, túl sok vért és fáradtságot áldoztak már a főváros, Brasilia bürokratáira azért, hogy azok most új szabályokat erőltessenek rájuk.
„Mindenünk, amink most van, abból született, hogy dolgozni akartunk”, mondja a 68 éves Jorgiano Alves de Oliviera, aki mintegy 600 acrén tenyészt állatokat és termeszt kakaót.
A probléma az 1960-as és 1970-es évek katonai diktatúrájával kezdődött, amelyik arra bátorította a telepeseket, hogy foglalják el az Amazonast, de megkívánta tőlük, hogy irtsák ki az erdőt cserébe a földhöz és hitelhez jutásért.
Brazília Amazonas-politikájának növekvő bírálata az 1980-as évek polgári kormányát olyan törvények kidolgozására késztette, amelyek – legalábbis papíron – világviszonylatban is kiemelkedő mértékben védték az erdőket. Miután azonban ritkán voltak jelen a hatóságok, hogy érvényt is szerezzenek ezeknek a törvényeknek, azok kevéssé fékezték a széles körű illegális földszerzéseket.
„A jogi bizonytalanságnak ez a káosza volt a legfontosabb bázisa azoknak a perverz ösztönzőknek, amelyek az Amazonas vidékén a megőrzés és fejlesztés helyett a fosztogatásra és állandó erőszakra buzdítottak”, hallottuk Roberto Mangabeira Ungertől, korábbi stratégiai fejlesztési minisztertől, aki részt vett az új földtörvény kidolgozásában.
A törvény alapján, amely több mint 150 millió acrére vonatkozik, a kormány 250 acre nagyságú területet ingyen ad telepeseknek. Ennél nagyobb területeket különböző árakon adnak majd el, méretüktől függően nyilvános árverésen, vagy anélkül. A 6000 acrénél nagyobb birtokokat pedig csak a kongresszus hozzájárulásával lehet majd eladni. Kormánytisztviselők szerint a telepesek eddig a kijelölt terület négy százalékára jelentettek be igényt.
A diktatúra napjai óta Para államnak ez az óriási megyéje, amelyet Sao Felix do Xingu néven ismernek, olcsó, jó minőségű földjével, gazdag bányakincsével és az Amazonas-vidék ritka gyümölcseivel vonzotta a szívós telepeseket és a természeti kincseket kutatókat.
De megrögzött bűnözők is menedéket találtak itt. Leonardo Dias Mendonca Sao Felixből hatalmas bűnszövetkezetet irányított, amelynek repülőgépflottája – amíg a gengsztert 2003-ban el nem ítélték – kábítószer ellenében fegyvereket szállítottak kolumbiai lázadóknak.
A vitákat Sao Felixben hagyományosan „sok halállal” rendezték, mondta el Waldemir de Oliviera, a Sao Felixi Mezőgazdasági Termelők Szövetségénak vezetője. „Ez a legerősebb törvénye volt”, mondta. „A farmerek őröket állítottak földjük határához és nem engedtek be senkit. Aki mégis bement, azzal közölték: »Menj el – vagy meghalsz«.”
De Oliviera és más helybeliek szerint az erőszak ugyan csökken, de változatlanul nagy gond. Novemberben egy helyi kocsmatulajdonos szembeszállt négy férfival, akik fényes nappal jöttek, hogy meggyilkolják. Végül ő ölte meg valamennyit, mondta el Joao Gross, egy idevalósi építész.
Vila dos Crentesben egy áramfejlesztő zúgásától alig lehetett hallani a templomban, ahol legutóbb a lakosok összejöttek. „Kezdjük megérteni, hogy szerepet kell vállalnunk az újraerdősítésben és abban, hogy megállítsuk az erdőirtást”, mondotta de Souza.
De ezeket a célokat beárnyékolja az erőszak állandó fenyegetése. Amint a helybéliek elmondták, egy közeli farm munkásai az erőszak és a megfélemlítés kampányát szervezték, hogy elüldözzék őket, még mérgező vegyszert is szórtak repülőgépről, amely elpusztította a halakat és a többi állatot.
2007 májusában de Souza mostohafiát holtan találták az utcán, több lőtt sebbel.
„Itt senki nem engedheti meg magának, hogy ellenségei legyenek”, mondja a 26 éves Eder Rodrigues de Oliviera, aki együtt nőtt fel de Souza mostohafiával. „Mindenkinek alázatosan kell viselkednie.”
A legközelebbi rendőrőrsön, amely innen több, mint 100 mérföldre fekszik, a rendőrfőnök, Alvaro Ikeda, elmondja: a gyilkosság gyakori errefelé. Iratcsomóra mutat, amely 11 nyomozás alatt álló, feltételezett emberölés adatait tartalmazza.
A tanúk gyakran félnek kiállni. „Nem tudom garantálni a tanúk életét. Még a saját életemet sem”, így Ikeda.
Ebből eredően a rendőrfőnök úgy döntött, beköltözik az őrsre. 12 lövetű sörétes puskát és katonai karabélyt tart kéznél. „Itt a fegyvereket nem engedjük ki a kezünk ügyéből”, mondja.
(A cikkhez hozzájárult Mery Galanternick Rio de Janeiróból.)
Vila dos Crentes, Brazília - Raimundo
A cikk 2009. december 27-én jelent meg a The New York Times hasábjain.
