– A mai banditahatalom semmire sem becsüli őt, pedig nélküle a fasizmus uralkodna Európában – mondja társa a Dolgozó Oroszország alternatív tömörülés harmincfős csoportjában menetelve.

– Én Berlinben szolgáltamZsukov alatt 1950-ben, akkor még tisztelegtek az amerikaiak, most meg csak a lábukat törlik bennünk – mordul fel egy veterán, akaratlanul is havat rúgva a Zsukov marsall szobra közelében felállított, putyinos, obamás matrjoskákat árusító vásársor felé. (Dmitrij Medvegyev csak Vlagyimir Putyin társaságában tűnik fel a fababákon, jelezve, hogy a tavaly hatalomra került államfő nem lépett ki a hatalmat kormányfőként gyakorló Putyin árnyékából.) – A kínaiak is tisztelik Mao Ce­tungot, aki szerintük hetven százalékban jó intézkedéseket hozott – számolgat az egykori katona,aki szerint ez az arány Sztálinnál 95 százalék. – Rossz döntése csak az volt, hogy nem takarította el időben Hruscsovot. A Gulág áldozatainak magas száma hazugság – vélekedik.

A mai hatalom viszonya Sztálinhoz kétértelmű: ő hol a kényszerhelyzetben dolgozó „hatékony menedzser”, hol a társadalomtól indokolatlanul sok áldozatot követelő diktátor. A viszonyt jelzi, hogy a rendőrség az évfordulón lezárta a Vörös teret, csak korlátozott számban járulhattak a sírhoz a hívek.

A tüntetők között egyetlen ötven alatti tűnik fel, tiszti ruhában. – Csak áldozatok árán lehet nagy egy nemzet – igazolja Sztálint Andrej Legtosztupov, aki egyenruhája ellenére nem katona, csupán a Katonai Népi Tanács nevű társadalmi szervezet titkára. A férfi világképét szovjet tábornok apja formálta, aki a tüntetésen a felvonulókat vezényelve azon bosszankodott, hogy néhány nyugdíjas kilépett az egyenes menetből.

– Hogy mi hiányzik a régi rendből? Őszintén megmondom, a hétkopejkás fagyi – vallja meg Andrej, majd apját a hirtelen mellé guruló füstüveges szolgálati Lexusba segíti, magára hagyva a Dolgozó Oroszország nyugdíjasait, akik zászlaikat összecsavarva elindulnak a metró felé.