Már de Gaulle is mestere volt ezeknek a másképpen „petite phrase”-nak, gonosz kis mondatnak nevezett jelenségnek. Hogy csak egyet említsünk de Gaulle klasszikusaiból: a francia tőkés körök egy csoportját fogadta az elnök, akik természetesen valamilyen számukra előnyös gazdasági döntésre kívánták rávenni. De Gaulle hallgatta, hallgatta őket, majd körülnézett és fagyosan csak ennyit mondott: „úgy emlékszem, Londonban (értsd: a náci megszállás idején az emigrációban) egyikőjükkel sem találkoztam”.

Idén a legesélyesebbnek egy kormánypárti képviselő tűnik, aki a Nicolas Sarkozy által megvalósított egyszemélyi irányításra utalva a következőt mondta François Fillon miniszterelnökről: „Fillon olyan kiváló politikus, hogy igazán megérdemelné, hogy miniszterelnök legyen”. Jean Sarkozy végül elvetélt kinevezésével kapcsolatban egy kormánypárti képviselő lojálisan így vélekedett: „Jean Sarkozy esete azt mutatja, hogy a mai Franciaországban a fiatalok eséllyel pályázhatnak a legmagasabb posztokra is”. Ellenben Bernard Thibault, a legnagyobb szakszervezet vezetője azt mondta: „Az egész ügyben az a legdurvább, hogy még egy fiatalnak dolgoznia kell, hogy finanszírozza tanulmányait”.

Van példa a politikusi öniróniára is: a nem túl előnyös külsejű Martine Aubry, a szocialista párt főtitkárnője fogalmazott így: „Sosem fogok fürdőruhában pózolni a Paris Match címlapján (utalva pártbéli ellenfelére, Ségolène Royalra, akiről ilyen fotók jelentek meg), de azt hiszem jobb is ez így az olvasóknak”.

Néha egy frappáns mondat többet mond, mint egy-egy hosszú okfejtés. Történt, hogy a kormány csökkentette az éttermek áfáját, 3 milliárd eurót kivéve a költségvetés zsebéből, ám 6000 új munkahelyet teremtve. Eközben 100 000 munkahelyet kívánnak megszüntetni a közigazgatásban, melytől pontosan 3 milliárd euró megtakarítást várnak. Erre mondta Henri Emmanuelli szocialista képviselő: „Uraim, összegzem: elveszítettünk 94 000 munkahelyet és nem kerestünk egy centet sem.”