Persze tudni lehetett előre, hogy a nemzeti identitásról politikusok által szervezett viták mindig a nemzet megosztásához vezetnek, hiszen alig elképzelhető, hogy ezekben a kérdésekben nemzeti konszenzus legyen. Sarkozynek is ez volt a célja: egyrészt elbizonytalanítani a baloldalt, másrészt visszacsábítani a szélsőjobboldalhoz lassan visszaáramló szavazókat.

Már a vita kezdetén is komoly kételyek merültek fel azzal kapcsolatban, helyes-e, ha egy ilyen súlyú ügyben a kormány - a rendőri prefektúrákon lebonyolított - vitákat szervez, vagy mennyiben tekinthető a dolog egyszerű politikai számításnak (a franciák háromnegyede vélekedik így). Egy idő után valósággal elszabadult a pokol. Egyes források szerint a prefektúrákra postán vagy interneten beküldött "állampolgári hozzászólások" egynegyedét nem is lehet közzétenni tömény rasszizmusuk miatt. A szélsőjobboldali Nemzeti Front egyértelműen kisajátította magának a vitát, és egyre jön fel a közvélemény-kutatásokban.

A svájci minaretügy végül egyértelművé tette: valójában nem a francia nemzeti identitásról van szó, hanem a bevándorlásról és különösen az iszlám jelenlétéről. Franciaországban a muzulmánok számát három és fél millió és hatmillió közé teszik (a kérdés megítélésének eltérő módszerei miatt a nagy eltérés). Több mint a felük már francia állampolgár: ezért is elképzelhetetlen a francia sajtóban az a gyakorlat - leszámítva a szélsőjobboldali lapokat -, amely a magyarországiban általános, azaz például "bevándorlók lakta külvárosokról" értekezni. A franciaországi muzulmánok nagyjából harmada mondja magát hívőnek, és kevesebb, mint negyedük látogatja péntekenként a mecseteket. Az ügy teljes kisiklását mutatja, hogy a nemzeti identitás helyett a bevándorlás lett a téma, a bevándorlás apropóján pedig az iszlám.

A politikusok, ideértve Nicolas Sarkozyt is, már menekülnének a dologtól: néha jobb nem tudni, mit is gondol igazából a nép. Ma már a fő cél, hogy valahogy kivegyék az irányítást a szélsőjobb kezéből, amely a neki legmegfelelőbb szerepet játszhatja el - a nép hangjáét a politikusokkal szemben. Az elnök a tüzet oltandó, a Le Monde-ban közzétett nagy ívű publicisztikájában fejtette ki az álláspontját, amely egyszerre próbált eleget tenni a republikánus elveknek, de a lehető legkevesebb szavazatot veszíteni a szélsőjobbról. A szöveg szinte kizárólag az franciaországi iszlámról szól, amely miatt a franciák állítólagosan "szenvednek identitásuk elvesztésétől".