Észak-dél megállapodás Szudánban

Megegyezésre jutottak az észak- és dél-szudáni vezetők demokratikus reformok bevezetéséről - közölték vasárnap magas rangú illetékesek. "Megállapodott a két fél minden olyan pontban, amely a múltban nézeteltérés forrása volt a dél-szudáni referendummal kapcsolatos törvényt illetően" - mondta Nafi Ali Nafi, a hatalmon lévő Nemzeti Kongresszus párt második embere.

A reformokat a jövőre esedékes általános választások és a déli országrész függetlenné válásáról szóló népszavazás előtt vezetnék be. A felek továbbá "megvizsgálják a nemzetbiztonsággal és a hírszerzéssel kapcsolatos törvényt, hogy abban egyetértésre jutva a parlament elé terjesszék" - tette hozzá Nafi kartúmi sajtóértekezletén, amelyet Pagan Amummal, a volt déli lázadószervezet, a Szudáni Népi Felszabadító Mozgalom (SPLM) főtitkárával tartott.

"Ezzel az egyezménnyel bejelentjük a két felet megosztó válság végét" - mondta a maga részéről Amum. A megállapodás várhatóan lehetővé teszi, hogy enyhüljön a feszültség, amely veszélyeztette a hosszú észak-déli polgárháborúnak véget vető 2005-ös békeegyezményt.

A 39 milliós Szudánt - ahol jövőre 20 millióan lehetnek választók - 1989 óta irányítja Besir elnök. Szabad választások utoljára 1986-ban voltak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.