Célegyenesben a START-szerződés utódja

Az eredeti célkitűzés nem sikerült: az amerikai és az orosz diplomácia nem hozta tető alá december 5-re a Start-1 utódját; igaz, papíron most sincs joghézag, mert az 1991-es hadászatifegyver-korlátozási szerződés egyelőre hatályban marad. Ugyanakkor szombati telefonbeszélgetésükön Barack Obama és Dmitrij Medvegyev elnök rögzítették: a Genfben zajló egyeztetéseken "alapvető előrehaladást" értek el a tárgyalóküldöttségek a továbblépésről.

A két vezető a Kreml közleménye szerint megállapodott: fenntartják az intenzív párbeszédet annak érdekében, hogy minden nyitott kérdésben végső egyezség szülessék.

Júliusi, moszkvai találkozójuk után Obama és Medvegyev bejelentették: a telepített atomtöltetű robbanófejek számát országonként a (2012-re célul kitűzött) 2200-ról 1500-ra (az első hét éven belül 1675-re), a hordozóeszközökét, köztük az interkontinentális ballisztikus rakétákét pedig 1600-ról 500- 1100-ra kívánják mérsékelni. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a minap - részletekbe nem bocsátkozva - azt mondta: az új szerződést "hamarosan aláírhatják". Korábban Obama mostani, oslói útja kapcsán rebesgették, hogy az erre is alkalmat adhat, most pedig az új, nem hivatalos céldátum a következő hétvége, amikor az amerikai elnök a koppenhágai klímacsúcs apropóján ismét átrepüli az óceánt.

A genfi tárgyalásokról nemigen szivárognak ki részletek, de megfigyelők tudni vélik: az ellenőrzési mechanizmusokban, a verifikációban nézeteltérések vannak. Míg a Start-1 szerint például annak függvényében számolták a robbanófejeket, hogy az adott hordozóeszközt hány ilyennel lehet felszerelni, most az az elképzelés, hogy a ténylegesen felszerelteket számolják. Ez utóbbi módszer Washingtonnak például a Trident D-5-ös, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta haditengerészeti alkalmazásában ad nagyobb mozgásteret. Amerikai leszerelési szakértők arra számítanak: a szenátus februárban ratifikálhatja a szöveget.

Barack Obama amerikai elnököt választotta az évtized legkiemelkedőbb közéleti személyiségének a The Times. A konzervatív brit napilap 21 fős zsűrijének mindössze egyetlen olyan tagja volt, aki nem őt tette az első helyre. A második helyre Simon Cowell brit producer, a harmadikra Tony Blair, az előző brit miniszterelnök került. Angela Merkel német kancellárt a 20. helyre sorolták. (Sz. L.)

Obama és Medvegyev
Obama és Medvegyev "alapvető előrehaladásról" beszél
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.