'Fico miniszterelnök hazudik'

Címoldalukon közölték a szlovák napilapok a hét végén a Fico miniszterelnök hazudik című álláspontjukat, amelyben a főszerkesztők és a kiadók igazgatói visszautasítják a pozsonyi kormányfő vádjait. Egy nappal korábban Robert Fico maffiózóknak nevezte őket, mert állítása szerint titkos találkozón megegyeztek arról, hogy összehangolják a jelenlegi kabinet és a kormánykoalíció elleni támadásaikat. - Kijelentjük, hogy ilyen céllal sosem találkoztunk, s azt pedig, hogy a kormányfő maffiózóként bélyegezett meg mindannyiunkat, sértőnek tartjuk.

Ugyanilyen ízléstelenek és megengedhetetlenek az újságírók elleni egyre gyakoribb kirohanásai, amelyek hemzsegnek a helytelen, olykor pedig a kimondottan vulgáris jelzőktől. Az aláírók hangsúlyozzák, hogy a szlovákiai újságírók ugyanazt a munkát végzik, mint kollégáik más demokratikus államokban, s ha ez nem tetszik a kormányfőnek, jogában áll minden legális eszközt felhasználni arra, hogy megvédje igazát. Nincs viszont joga átlépni a tisztesség határát, miként arra sem, hogy közéletben ellenséges hangulatot keltsen a lapokkal és az újságírókkal szemben - hangsúlyozzák az állásfoglalás aláírói.

A szlovák kormányfő a múlt héten azon háborodott fel, hogy a Sme pozsonyi napilap bírósági aktákból, illetve Robert Fico rokonságától szerette volna megtudni, hogy a szlovákiai földalapban tevékenykedő, s korrupciógyanús ügyekbe keveredett két tisztségviselőt milyen rokoni szálak fűzik a miniszterelnökhöz, miután ő erre nem volt hajlandó válaszolni. Ugyanakkor rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen felszólította az újságírókat, hogy csak ő lehet a céltáblájuk, nem pedig a családtagjai és a rokonsága. Indulatos monológja után azonnal elhagyta a termet.

Robert Ficónak sajtóértekezletein egyre többször gerjedt be egy-egy hozzá intézett, kormányának korrupciógyanús és más botrányos ügyeit firtató kérdések hallatán. Válasz helyett pedig sértegette, hiénának, idiótának is nevezte a tudósítókat.

Robert Fico és a kormánypártok teljesen megfeledkeztek mindarról, amit három és fél éve ígértek a választópolgáraiknak. Regnálásukat egyre inkább korrupciós és egyéb botrányok kísérik, ezért itt az ideje az ellenzéki összefogásnak és életképes alternatíva felmutatásának - közölte Mikulás Dzurinda, a Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKÚ) elnöke. Bejelentette azt is, hogy holnapra tanácskozásra hívja a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom, a Magyar Koalíció Pártjának vezetőit, továbbá a Híd-Most pártot és még két jobboldali szlovák politikai tömörülés képviselőit is. (Sz. J. P.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.