Fico: A Smer hamarosan ESZP-tag lesz

"Kedves Robert" megszólítással üdvözölte a szlovák miniszterelnököt Werner Faymann, az osztrák szocialisták és Jirí Paroubek, a cseh szocdemek elnöke is a hét végén, amikor a Smer, a szlovák kormánypárt tizedik születésnapjának ünnepségére érkeztek Pozsonyba. Robert Fico, a párt elnöke pedig a testvérpártok vezetőinek biztatása nyomán is biztosra veszi: hogy e hét elejétől az Európai Szocialisták (ESZP) teljes jogú tagjai lesznek.

- Fennállásának egy évtizede alatt a Smer minden téren kiemelkedő eredményeket ért el - mondta Fico az ünnepségen, és pártja szociális intézkedéseit hangsúlyozta. - A gazdasági és az év eleji gázválság miatt nem csökkent a lakosság életszínvonala, az euró szlovákiai bevezetését sem kísérték árdrágítások. Az újszülöttek egyszeri külön támogatást kapnak, az ifjú házasok pedig kedvezményes jelzáloghitelt. Januártól emeljük a nyugdíjakat. Ezek a tények fémjelzik kormányunk szociális politikáját - jelentette ki. Beismerte, hogy az idén Szlovákiában is nőtt ugyan a munkanélküliek aránya, de korántsem olyan mértékben, mint az előző pozsonyi kabinet regnálása alatt. Elmondása szerint állami támogatással legalább 140 ezer munkahelyet őriztek meg, és továbbiakat autópályák, a pozsonyi nemzeti stadion és az új sportcsarnok építésével, valamint más állami beruházások révén teremtenek. Fico rámutatott arra is, hogy a Smer sikereit a külföldi testvérpártok is elismerik. Ennek köszönhetően a szlovák párt e héttől az európai szocialisták családjának teljes jogú tagja lehet - hangsúlyozta.

Csáky 2011-ben lemond

Bárhogy is végződnek az MKP szempontjából a jövő évi szlovákiai képviselőházi és a helyhatósági voksolások, a legközelebbi tisztújító közgyűlésen, várhatóan 2011 tavaszán, lemondok az elnöki tisztségemről. Elsősorban azért, mert saját magam is felelősnek érzem magam a Magyar Koalíció Pártjában idén kitört viszálykodásban - jelentette be a szlovák köztelevízió vasárnapi politikai vitaműsorában Csáky Pál. (Sz. J. P.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.