Most vagy soha Koppenhágában
Egyszerű, de közérthető, s mindenki által megszívlelhető ötlettel állt elő a minap az Európai Parlamentben Paul McCartney, aki húshagyó hétfőt javasolt, vagy keddet, vagy pénteket. Mindegy, melyik napot választjuk, de ha egy héten egyszer nem eszünk húst, azzal nemcsak önmaguknak teszünk jót, hanem a melegedő Földnek is. Magunknak azért, mert az ötvenes évek óta megkilencszereződött hústermelés és – fogyasztás nyomán szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedünk, az indokoltnál korábban halunk meg, az egészségügyi kiadásokról nem is beszélve. Csupán az Egyesült Királyságban heti egy kilogramm húst esznek a polgárok, s ha ezt harminc százalékkal csökkentenék, 18 ezer korai halálozást előzhetnének meg évente.
Az egyéni megközelítés a leghatásosabb, s ha Paul McCartney mondja, hihető is. De az egyéni cselekvés hátterében sokkal súlyosabb mezőgazdasági torzulás húzódik meg. Az állattenyésztés ugyanis a globális károsanyag-kibocsátás 18 százalékárt felelős, kétszer annyiért, mint a közlekedés. S nemcsak a széndioxid, hanem a még veszélyesebb, üvegházhatást keltő egyéb gázok levegőbe eresztése is az agrárszektor ezen ágának a „bűne”.
A hús előállítása vízigényes, hosszabb távon vízhiányt okoz, a tenyésztés, a vágás és az élelmiszer-előállítás során veszélyes hulladékok hatalmas mennyisége keletkezik, amely mérgezi a vizeket. Az erdőirtás is gyakorta az állattenyésztéssel indokolják, amely nyomán legelők keletkeznek, s persze még több káros anyag jut a légkörbe.
Miközben a jövő hét elejétől állam- és kormányfők, meg szakértők ezrei gyűlnek össze Koppenhágában, hogy a károsanyag-kibocsátás mérséklésének százalékos arányában megállapodjanak, abban a reményben, hogy ezt a jövő évben kötelező érvényű nemzetközi szerződésbe is foglalhatják, a McKinsey tanácsadó cég is tanulmányt tett közzé, amelyben lényegében Paul McCartney üzenetét követte. Vagyis, jó tudni, hogy pusztán a hatékonyság növelésével hatalmas lépést tehetnénk előre, anélkül, hogy nagyon költséges beruházásokba bocsátkoznánk alternatív energiaforrásokba.
A környezetvédelmi befektetés gyorsan megtérül
Miért szednénk a fa tetejéről a gyümölcsöt, ha az alján is nagyon sok van. Ha az épületeket környezetbarát tervek szerint építjük, ha áttérünk az energiatakarékos égőkre, ha hibrid vagy villanymotorral hajtott autóba ülünk, a kis befektetésünk hamar meg is térül. De a Financial Times-ban Martin Wolf is felhívja a figyelmet egy igen közérthető összefüggésre: ha az Egyesült Államokban a sportterepjárókat lecserélnék az európai környezeti normáknak megfelelő kisebb járművekre, a megspórolt energia elegendő lenne 1,6 milliárd ember áramellátásának megszervezésére, olyan térségekben, ahol jelenleg nincs is elektromos hálózat.
Koppenhágában érintőlegesen erről is szó lesz, de sokkal inkább a fő kérdésről, a melegedés katasztrofális hatásának elkerüléséről. A kérdést drámai előadás keretében a dán vendéglátó miniszter, az Európai Bizottság leendő klímabiztosa teszi fel: most vagy soha. Úgy élünk, mint eddig, s túlfűtjük bolygónkat, szélsőséges időjárási kilengéseket, népvándorlásokat, szárazságokat és esőzéseket, háborúkat, élelmiszer- és vízhiányt okozva, vagy zöldbe borítjuk a Földet, fenntartható növekedési pályára állunk át, kevesebb szenet és fosszilis energiát használunk.
Kína az alternatív energiaforrások fő exportőre
Connie Hedegaard a tudományos közösség véleményére hagyatkozik, s nehéz megítélni, vajon az utóbbi napokban kiszivárgott elektronikus levelek lehűtik-e az aktivisták lelkesedését a felmelegedés tudományos megalapozottsága iránt. Valószínűbb, hogy nem, mert a tudományos közösség és a tömegek által naponta észlelni vélt megannyi bizonyíték, túljuttatta a világot azon a ponton, amikor még meggondolhatná magát.
Az idézett Hedegaard egy beharangozó írásában megemlítette: Dánia energiatechnológiai exportja 19 százalékkal bővül 2008 óta, pénzügyi válság ide vagy oda. S a szennyezésért méltán sokat bírált Kína szép csendben az alternatív és megújuló energiaforrások – például napkollektorok és szélturbinák – vezető exportországává vált, amit az Egyesült Államok sem hagyhat figyelmen, ha a szép zöld új világban is részt akar venni a technológia versengésben. Márpedig Obama elnök válságkezelési tervében kiemelt figyelmet kapott az ez irányú kutatás-fejlesztés.
Az EU 20 százalékot vállalt
Az Európai Unió vezető szerepet vállalt magára. A tavaly decemberi csúcstalálkozón, késhegyig menő vitában egyezett meg abban, hogy a maga részéről 2020-ig 20 százalékkal csökkenti a károsanyag-kibocsátást az 1990-es szinthez képest, ugyanilyen arányban növeli az energiahatékonyságát és ilyen szintre emeli a megújuló erőforrások arányát. De kész elmenni harminc százalékig az üvegházhatású gázok korlátozásában, ha a nemzetközi közösség is sokat vállal. A koppenhágai konferencia előestéjére azonban kiderült: az EU nem talál követőkre. De egyetértés azért kialakult, most már valóban tenni kell valamit. Ezért kezdik azt mondogatni világszerte, hogy Koppenhága a kiindulópont, ahol elvi egyetértés alakulhat ki, amire aztán lehet építeni.
Mert hiába ígéretes üzletileg a zöld jövő, az átállás fájdalmas, költséges és politikailag csak nehezen vállalható lehet. A vezető hatalmak egymást szemlélik, nem jut-e a másik versenyelőnyhöz egy esetleges globális alku nyomán. Az Egyesült Államokban a kongresszust is nehéz megnyerni a látványos vállaláshoz.
Washington 32 százalékot ígér
Obama elnök 17 százalékos javaslattal hozakodott elő 2020-ig 2005-höz viszonyítva, ám ez 1990-hez képest mindössze négy százalék, s ennél többet ígér például Brazília, Oroszország, Japán és Norvégia is. Igaz, Washington 2030-ig már 32 százalékot ígér, s ez azért már valami. Kína 40-50 százalékos széndioxid intenzitás csökkentéssel állt a világ elé, ám ez csupán azt jelenti, hogy a meglévő és épülő szénerőművek kibocsátását veszi vissza, de a gyors fejlődés nyomán az összes szennyezés mértéke nem fog változni.
A huszonhetek közös álláspontja szerint 2050-ig globálisan ötven százalékkal kellene lenyesni a károsanyag-kibocsátást, de a fejlett ipari államokban 80-95 százalékkal, s közben segélyezni kellene a fejlődőket, amelyek eddig kevésbé piszkították a légkört, ám most léphetnek az ipari korszakba. Részvételüket meg kell venni, akár 50 milliárd euróra is szükség lehet évente a fejlettek közpénzeiből. Szabályozott keretek közt, s célzottan, előmozdítva az alkalmazkodást a klímaváltozás által okozott hatásokhoz.
Például gátakat kell építeni az áradások kordában tartására, vagy teljesen új mezőgazdasági termelésre kell átállni, technológiára van szükség a termőföld nedvességtartalmának megőrzésére, vagy szárazságtűrő vetőmagvakra. A lehetősége listája végtelen. Erre mondja persze a European Policy Centre igazgatója, Hans Martens, hogy ezt az egész jelenséget gazdaságösztönzési programként is lehetne kezelni, a fejlett államokban mindenképpen.
Most alakul az új modell
Most alakul ki egy új fogyasztási és életmód modell, amely felfoghatatlan mennyiségű üzleti, innovációs alkalmat kínál. Az ENSZ főtárgyalója, Yvo de Boer szerint az ipari forradalom óta nem adódott ilyen ragyogó alkalom a gazdasági tevékenység új egyensúlyának kialakítására.
A jövő heti konferencián öt kérdésben kellene valamilyen egyezségre jutni: a károsanyag-kibocsátás középtávú csökkentési céljaiban, a hosszú távú tervekben, a fejlődők kezelésében és finanszírozásában, valamint az egész rendszer működtetésének intézményi kereteiben, vagyis abban, ki hogyan és mit tart számon.
De addig is, ne feledjük, hetente egyszer ne együnk húst.
Magyarország: mínusz 23 százalék
Magyarország 23 százalékkal csökkentette károsanyag-kibocsátását, vagyis alaposan túlteljesítette hatszázalékos kiotói vállalását, ám a kérdés most az, hogy az így megszerzett kvótatöbbletet értékesítheti-e a készülő új megállapodásban is. A rendszerváltás után összeomlott nehézipar okozta a kedvező számokat, s az unió régi tagjai is vonakodtak elfogadni ezt a túlteljesítési teljesítményt. A múlt decemberi brüsszeli vitának ez volt a kulcspontja.
Az EU 15 tagja tett vállalásokat Kiotóban, s teljesítése csak akkor néz jól ki, ha a Magyarországhoz hasonló sorsú államok adatait is beszámítjuk. A másik kérdés, amiben nincs egyetértés az unión belül, hogy a huszonhetek miként osszák el egymás között a fejlődőknek nyújtandó támogatás terheit. A magyar álláspont szerint a jelenlegi gazdasági teljesítőképességet erőteljesen figyelembe kell venni.
