Martonyi: Nem ambicionálom a miniszterséget

A választások előtt „nem szerencsés”, ugyanakkor megítélését tekintve „határeset”, hogy az amerikai alelnök pénteken fogadja a magyar miniszterelnököt a Fehér Házban – mondta Martonyi János egykori külügyminiszter (helyi idő szerint) kedden, a washingtoni Kossuth Házban.

 A politikus, akit a Fidesz jövő évi választási győzelme esetén újra esélyesnek tartanak erre a posztra, magyar hallgatósága előtt utalt arra: az amerikai fogadókészségnek Bajnai Gordon felé magyarázata lehet a guantánamói palesztin fogoly befogadása, illetve az is, hogy Magyarország költségvetési helyzete stabilizálódni látszik. – De ez csak látszólagos, mert óriási reáladósságot takar, amit valahonnan finanszírozni kell – mondta Martonyi, aki szerint a kormányváltás után a gazdasági helyzet ugyan épp ezért nem jöhet hirtelen rendbe, de „az emberek hangulata egy perc alatt, a választások éjszakáján megváltozik, máshogy fognak egymásra nézni, máshogy mennek munkába”. Mindamellett hangsúlyozta, hogy a Fidesz is tartós és jó amerikai kapcsolatokra törekszik.

Martonyi – szintén kérdésre válaszolva – azt mondta, „nincsenek személyes ambíciói” a külügyminiszteri poszttal kapcsolatban; „igaz, korábban sem voltak” – és mégis a tárca élén landolt. „Értelmiségi hiúságának engedve” viszont örül annak, ha véleményét figyelembe veszik; szavai szerint ez a helyzet. – Nincs (jelenleg) posztokról, miniszterekről szól – fogalmazott, úgy vélve: a Fidesz a tavasszal nem éri el a kétharmados többséget az Országgyűlésben. De ha el is érné, szerinte óvatosan kell ezzel a lehetőséggel bánni, és az esetleges alkotmánymódosításhoz jó az ellenzéki támogatás. Ugyanakkor kiemelte, hogy a Fidesz – ellentétben a híresztelésekkel – nem pártolja a jelenlegi közjogi berendezkedés elmozdítását a parlamenti demokráciától a (fél)elnöki rendszer irányába.

Sokkal nagyobb mértékben kell bevonni az összmagyarságot közös dolgainkba – hangoztatta nemzetpolitikai kérdésekről szólva Martonyi, részben önkritikusan jegyezve meg: az elmúlt 20 évben ez nem történt meg eléggé. Viszont, mint „Kanadától Ausztráliáig” járva megfigyelte, ahogy a hazai magyarság is megosztott, a diaszpóra is az.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.