Kész a pozsonyi útmutató a nyelvtörvényhez

Elkészült és olvasható a szlovák kormány honlapján az államnyelvtörvény gyakorlati útmutatójának tervezete. A végleges változatot a pozsonyi kabinet december 16-án kívánja elfogadni. Arra a kérdésünkre, vajon a szlovák külügyminisztérium mikor egyeztet magyarországi partnerével a dokumentumról, Peter Stano szóvivő azt válaszolta, hogy rendszeresek a kétoldalú konzultációk. A pozsonyi kulturális minisztériumban viszont azt a választ kaptuk, hogy a nyelvtörvény és a végrehajtási útmutató Szlovákia belügye, ezért az utóbbi dokumentumról is csak a szlovák-magyar kisebbségi vegyes bizottság soron következő ülésén tájékoztatják Budapestet - közölte Jozef Bednár, a kommunikációs osztály vezetője. Elmondta azt is, hogy a múlt héten kapták meg Knut Vollebaeknek, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosának elemzését, aki szerint az útmutató szilárd alapot teremt a jogszabály körültekintő alkalmazásához.

Petőcz Kálmán, a mintegy ötven civil szerveződést tömörítő Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának egyik vezetője elmondta: a tervezet több félreérthető rendelkezést egyértelművé tett. - Szó sincs már arról, hogy ezentúl csak kétnyelvű sírfeliratokat engedélyeznek vagy a beteg csupán államnyelven beszélhet az orvosával. A nyelvtörvény alapfilozófiáján a pozsonyi kabinet nyilvánvalóan nem hajlandó változtatni. Ezért a várható negatív hatásokat csak úgy lehet kiküszöbölni, ahogy Vollebaek javasolta, aki szerint a szlovák nyelvtörvény nem csorbíthatja az ország kisebbségeinek anyanyelvhasználatának jogát. Vagyis a nemzeti és a kisebbségi érdek között egyensúlyt kell teremteni. Mindezek alapján a csütörtöki konzultáción - amelyre a szlovák kulturális miniszter hívott meg bennünket - azt is szorgalmazni fogjuk, hogy végre fogadják el a szlovákiai kisebbségi törvényt, amely anyanyelv-használati jogainkról is rendelkezne - tette hozzá a Fórum Kisebbségtudományi Intézet főmunkatársa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.