Schrimmék kartotékjaiban több mint 690 ezer gyanúsított neve szerepel: németek, osztrákok és más európai államokból származó pribékek. A ludwigsburgiak a központ 1958-as megalakítása óta több mint 110 ezer gyanúsított ellen nyomoztak, a bíróságok azonban jogerősen mindössze 6500 személyt ítéltek el.

Schrimm legnagyobb fogásának az osztrák Josef Schwammbergert tartja. Több mint százötven tanút kérdezett ki, amíg elegendő bizonyítékot szerzett, s meggyőzte az argentin hatóságokat: tartóztassák le a dél-amerikai országban élő egykori SS-tisztet. A Krakkó környéki kényszermunkatáborok, majd a przemysli gettó szadista parancsnokát – aki gyermekeket is meggyilkolt, a hullákat pedig kutyájával tépette szét – 1992-ben 25 év börtönre ítélték, és később a rácsok mögött halt meg.

A globális kutatás mindezzel együtt gyakran reménytelen vállalkozás, különösen a sok volt nácinak menedéket nyújtó Dél-Amerikában. Uruguayban például az 1945 utáni évekből tizenhatezer német bevándorlási aktáját kellene átnézni, csak éppen az útlevélmásolatok hiányában nincs értelme belevágni az aktarengetegbe. Argentínában ugyan lemásolták az útleveleket, de ott 800 ezer dossziét kellene átnézni – ecsetelte a „lehetetlen küldetést” a berlini Der Tagesspiegel.

Schrimmék legnagyobb ellenfele az idő. Az egykori tettesek a kilencedik ikszhez közelítenek, vagy már túl is vannak rajta. A ludwigsburgiak ugyan megtalálják az illetőket, de amire beindul az igazságszolgáltatás gépezete, már késő, a feltételezett tettesek meghalnak.

A náci bűnösök felelősségre vonására igazából az 1950-1980-as évek közötti időszakban lett volna komoly esély, de a nyugatnémet politika és igazságszolgáltatás akkoriban másként viszonyult e tettekhez. A John (Ivan) Demjanjukot a trawniki SS-kiképzőtáborban pribékké képző Karl Streibelt a hamburgi tartományi bíróság 1976-ban felmentette. Streibel azzal védekezett, nem tudta, milyen célra vetik be a keze alól kikerülő ukrán, fehérorosz és balti illetőségű hadifoglyokat. A zsidók tömeges elpusztításáról pedig csak később szerzett tudomást – írta a Spiegel Online.

A hamburgi hetilap internetes kiadása egyébként súlyosan elmarasztalja a ludwigsburgi központot. A különleges ügyészség túl későn döntött a Demjanjuk elleni nyomozásról, ugyanakkor a nyugatnémet kormány már a nyolcvanas évek elején megkaphatta volna az ukrán származású férfit. Az amerikai hatóságok felajánlották Bonn-nak: ha kérik, kiszolgáltatják nekik azokat a nácik mellett szolgáló volt ukrán és balti származású pribékeket, akiket az Egyesült Államokban kutattak fel. Válasz nem érkezett.

A legfontosabb perek a második világháború után

A nürnbergi per (1945. október - 1946. október). A 22 leghírhedtebb náci vádlott pere. Közülük tizenkettőt halálra ítéltek, hármat felmentettek, hetet pedig börtönbüntetésre ítéltek. A főbűnösök pere után még 12 pert tartottak Nürnbergben 1946 decembere és 1949 áprilisa között. Ennek során még 177 főt ítéltek el.

Erich Priebke (1996) és Karl Hass (1998) tárgyalása Olaszországban. Az egykori SS-tiszteket az Ardeatine-barlangban elkövetett, több mint 335 civil áldozatot követelő vérengzés miatt ítélték el.

Klaus Barbie tárgyalása Franciaországban (1987). A „lyoni mészárost” 1983-ban fogták el Bolíviában, négy évvel ezután ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre.

Maurice Papon tárgyalása Franciaországban (1997-1998). Rendőrségi vezetőként 1600 zsidó deportálásában segédkezett Bordeaux-ban. Tíz év börtönbüntetésre ítélték. Adolf Eichmann tárgyalása Izraelben (1961). A deportálások és a haláltáborok megszervezésével vádolt Eichmannt 1960-ban Argentínában találta meg az izraeli titkosszolgálat. Halálra ítélték. (Reuters)