India 15 milliárd kókuszdiót termel évente, trópusi bomba üzlet, milliárd dolláros méretű ágazat. Annak ellenére, hogy szinte minden kókuszdiót kézzel szüretelnek.

A kókuszdiószedés generációk óta végzett munka Mohan családjában. Minden nagybátyja és minden testvére ezt csinálja. Errefelé ez volt a Dalit, az érinthetetlenek kasztja maroknyi közösségei fiainak örök, látszólag megváltoztathatatlan végzete.

De Mohan, aki sok más dél-indiaihoz hasonlóan csak vezetéknevét és keresztnevének első betűjét használja, soha nem engedné meg a középiskolát végzett fiának, Shabunak, hogy vállalja ezt a munkát. S nem engedné meg a lányának, az ugyancsak iskolát járt Shalininek, hogy kókuszszedőhöz menjen feleségül. Ugyanígy egyik fivére vagy nővére sem engedte meg gyerekeinek, hogy kókuszszedők legyenek.

"Kockázatos munka ez", mondja Mohan felesége, Girija. "Ma már a mi embereink is választhatnak. Senki nem választja ezt a munkát."

Ennek következtében Keralát, Dél-India viszonylag virágzó és jól kormányzott államát a kókuszdiószedők súlyos hiánya szorongatja, ami azzal fenyeget, hogy tönkre teszi az állam egyik legfontosabb iparágat.

A kókuszszedők megfogyatkozása Keralában jól illusztrálja, hogyan lazulnak fel sokfelé Indiában az egykor merev kaszti kötelékek, megszabadítva a fiatalokat az öröklött foglalkozásoktól.

Ellentétben az északi államokkal, amelyekben a kasztkötelékek továbbra is erősek és sokak számára elérhetetlen a tanulás, Keralában százszázalékos az írástudók aránya és a kasztrendszer béklyói lazábbak, mint valaha.

Ez viszont megteremtette a maga válságát: ha már senki nem akar kókuszdiót szüretelni, hogyan marad talpon ez az ágazat?

Nehéz lenne túlbecsülni a kókuszdió jelentőségét az itteniek életében. A kókuszpálmának és termésének minden darabkáját hasznosítják. Jó néhány indiai a pálma gyökerével mos reggel fogat és pálmatető alatt tér nyugovóra este.

A kókuszdió olaját és húsát nemcsak élelmiszerekben használják, hanem rengeteg kozmetikai termékben, beleértve a csillogó hajolajakat, a hidratáló krémeket. Az átlagos indiai család a kókuszdió termelői tanács adatai szerint mintegy 30 kókuszdiót fogyaszt egy hónap alatt. A kókusz érdes szövete elsőrangú exportcikk, lábtörlők készülnek belőle világszerte.

A kókuszipar évek óta küzd a problémával, hogyan szüreteljék le a diót a magas, karcsú fák koronájáról. Ez nem egyszerű feladat. India kókuszpálmái minden 45 napban mintegy 60 diót teremnek. És mivel a fa folyamatosan virágzik, a diók különböző időpontokban érnek meg. Annak eldöntése, hogy egy dió megérett-e már a szüretelésre, tapasztalatot, szakértelmet igényel. (...)

Kerala állam kormánya azzal válaszolt a válságra, hogy nemzetközi pályázatot írt ki. Húszezer dolláros díjat tűztek ki három, gazdaságosan gyártható kókuszdió-szüretelő gép kifejlesztésére. Több mint 350-en pályáztak.

T. Balakrishnan vezeti Kerala ipari minisztériumát, amely kiírta a pályázatot. A kókuszdió kulcsfontosságú tényezője államunk gazdaságának, mondja. "3,5 millió ember termeszt pálmafát, és sok más munkahely is függ a kókuszdióipartól. Mezőgazdaságunk meghatározó részéről van szó."

A kókuszszüretelők sorai mintegy 20 éve kezdtek ritkulni, amikor az érinthetetlenek kasztjához tartozó családból egyre többen kezdték kihasználni a lehetőséget, hogy gyermekeik ingyen tanulhatnak. Keralának az a reputációja, hogy egyike India államainak, ahol a legmesszebb jutottak a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésében, és névleg kommunista kormánya büszke arra, hogy lebontja a kasztok közötti falakat. Lakói a legmagasabb életszínvonalat élvezők közé tartoznak Indiában.

"Mintegy a saját sikerünk áldozatai vagyunk", mondja Balakrishnan. "Akiknek van iskolai végzettsége, azokat nem vonzza a kókuszszüretelés."

Jóllehet a kasztrendszer már kevésbé korlátozza a társadalom legalacsonyabb rétegeiben élőket, az alacsony kasztokkal azonosított munkák nemkívánatosnak számítanak, még akkor is, ha jól jövedelmeznek. A hiány miatt ma egy tapasztalt kókuszszüretelő akár napi 8 dollárt is kereshet. Ez jelentős pénz egy országban, ahol sokan napi 2 dollárnál kevesebből tartják fenn küzdelmesen magukat.

"Egy szüretelő valószínűleg többet keres, mint egy tisztviselő", mondja Balakrishnan. "Az emberek általában nem kereseti okból kerülik ezt a foglalkozást. Sokkal inkább az életstílusról, törekvéseikről van szó."

(Hari Kumar közreműködött a riport elkészítésében.)

A cikk 2009. november 17-én jelent meg a The New York Times hasábjain.

kókuszdió szüret