Berlinben is robbant a kunduzi bomba

A legmagasabb rangú német tábornok és egy védelmi államtitkár már belebukott, de lehet, hogy a szeptemberi kunduzi légitámadás körüli leleplezés a volt német védelmi minisztert is elsodorja.

Berlinben valóságos bombaként robbant a Bild Zeitung értesülése. A legnagyobb példányszámú német napilap értesülései szerint a katonai vezetés és a védelmi minisztérium szándékosan eltussolta, hogy a kunduzi német parancsnok által elrendelt, s két amerikai vadászgép által végrehajtott szeptember eleji afganisztáni légi csapásban nagyszámú civil is meghalt. A légi csapással a tálib felkelők hatalmába került, benzinnel teli két tartálykocsit semmisítették meg. A kunduzi parancsnok, Georg Klein ezredes attól tartott, a járműveket „gördülő bombaként” fogják felhasználni.

A szénné égett tartálykocsik környékén állítólag több mint 140 holttestet találtak, máig nem tudni pontosan hány civil volt közöttük. A helyszínre küldött tábori csendőrségi járőr azt jelentette, az áldozatok között nagy számban találhatók civilek. Erre a jelentésre azonban valahol Berlinben „ráültek”, legalábbis az akkori védelmi miniszter, Franz-Josef Jung azt állítja, hozzá az anyag nem jutott el.

A CDU-s politikus szeptember elején először csak megölt tálibokról beszélt, majd kicsit később már nem zárta ki, hogy civilek is életüket veszthették. A védelmi tárca és a Bundeswehr nem túl hiteles tájékoztatási politikája már akkor is össztűz alá került. Továbbra sem világos, Jung mikor és mit tudott.

Az új védelmi miniszter, a CSU-s Karl-Theodor zu Guttenberg gyors és határozott fellépése nyomán Wolfgang Schneiderhan, a Bundeswehr külföldi bevetéseit irányító négycsillagos tábornok (lényegében vezérkari főnök) és Peter Wichert védelmi államtitkár benyújtotta lemondását. Az ellenzék e „vezéráldozatokkal” nem éri be, s a jobbközép kormányban a munkaügyi posztra került Jung távozását követelik. Angela Merkel (CDU) kancellár tegnap teljes bizalmáról biztosította párttársát.

A Klein ezredes által elrendelt légi csapás – a Bundestag választási kampány kellős közepette – rendkívül kellemetlen helyzetbe hozta az akkor még nagykoalícióban kormányzó kereszténypártokat és szociáldemokratákat. A civil áldozatok száma a pacifista német közvéleményt csak megerősítette abban, a Bundeswehrnek semmi keresnivalója Afganisztánban.

Schneiderhan és Jung egy archív felvételen. Ki mit tudhatott?
Schneiderhan és Jung egy archív felvételen. Ki mit tudhatott?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.