Prága elismerte roma nők sterilizálását

Jan Fischer cseh miniszterelnök mélységes sajnálkozását fejezte ki azoknak az orvosoknak a súlyos hibái miatt, akik az elmúlt években akaratuk ellenére tettek meddővé szülni képes roma nőket. Hangsúlyozta, hogy kivétel nélkül egyéni mulasztásokról volt szó, ennek ellenére elengedhetetlennek tartotta kormányának a bocsánatkérését. Hozzátette: a kártérítések ügyét jövőre, a képviselőházi választások eredményeként megalakuló új kabinetnek kell rendeznie. Egyúttal felkérte az egészségügyi és az igazságügyi- minisztert, hogy a jelenlegi rendelkezéseknél egyértelműbben szabályozzák a sterilizálás végrehajtásának feltételeit.

Elena Goralová, a törvényellenesen sterilizált csehországi nők szerveződésének vezetője megkeresésünkre jelentős előrehaladásnak nevezte, hogy a jelenlegi kormány végre szembenézett a szomorú tényekkel, s nem igyekezett eltussolni a történteket, ahogy azt az elődjei tették. - Kárpótlást is követelünk, s ha nem járunk sikerrel idehaza, akkor a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulunk, miként nyolc szlovákiai sorstársunk megtette, akiknek 3500 eurós fájdalomdíjat ítéltek meg - nyilatkozta lapunknak.

Prágában áttörést Otakar Motejl, emberi jogi biztos hivatala hozott, amely elismerte, hogy még 2002-ben is, főleg Ostraván és Olomoucban akaratuk ellenére, illetve kellő felvilágosítás nélkül több mint ötven asszonyt tettek meddővé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.