Van-e gerince Ficónak?

A pozsonyi Sme mai száma helyreigazítást közöl, amelynek szerzője a szlovák kormányfő. Robert Fico azt állítja, hogy a napilap egyik kommentárja megsértette a jó hírnévhez való jogát, mert az újságíró állításával ellentétben ő egyetemista korában még nem volt tagja a kommunista pártnak, akkor nem is volt kádertartalék, és ezért semmilyen kiváltságai sem lehettek.

Fico egy konferencián nemrég azt fejtegette, hogy a szocialista társadalomnak voltak jó oldalai is. - Egyetemistaként, úgy húsz éve ugyan kérvényeznem kellett az illetékes szervektől, hogy néhány napra Máltára utazhassak, viszont a jelentős összegű ösztöndíjamnak köszönhetően ezt a kiruccanást is megengedhettem magamnak - érvelt a kormányfő.

Nagy felzúdulást kiváltó beszédéről írta a Sme, hogy Fico alighanem párttagként és kádertartalékként kiváltságos helyzetben lehetett, mert ilyen luxust mezei egyetemista egyszerűen nem engedhetett meg magának, ráadásul nyugati utazásról a legtöbb szlovák fiatal legfeljebb csak álmodhatott a letűnt rezsimben.

A tavaly módosított szlovákiai sajtótörvény értelmében, ha a médiában megjelent tudósítás vagy cikk az érintett személy szerint a becsületét, jó hírnévhez való jogát sérti, akkor az illető helyreigazítást kérhet, amelyet a szerkesztőség három napon belül köteles közölni.

Fico erre hivatkozva jelentette fel a Sme szerkesztőségét is: a napilap egyik karikatúráján a hátát fájlaló miniszterelnök panaszkodik az orvosának, aki a röntgenfelvételt szemlélve azt válaszolja neki, hogy "hiszen magának nincs is gerince". A miniszterelnök 33 ezer eurós kártérítést követel a lap kiadójától, mert szerinte az egészségi állapotából csináltak viccet, s ezzel súlyosan megsértették őt.

Erre az ügyre a brit Guardian is felfigyelt: nem kizárt, írják, hogy a szlovákiai sajtónak rövidesen nem lesz más lehetősége, mint az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni a sajtószabadság megőrzése érdekében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.