A CIA munkatársait is érdekli a Jobbik

A többi közt a Jobbik pénzügyi hátteréről érdeklődött értesülésünk szerint az amerikai külügyminisztérium és a CIA mintegy negyven megjelent munkatársa azon az egynapos szimpóziumon, amelyen Közép-Európa került terítékre, különös tekintettel a szélsőjobboldal megerősödésére.

A fő felszólalást Aleksander Kwasniewski volt lengyel elnök tartotta. Magyarországra vonatkozóan a két fő felszólaló Bozóki András, a budapesti Közép-európai Egyetem professzora és a New York-i Columbia Egyetem vendégtanára, illetve Balogh Éva történész, a Yale Egyetemhez tartozó Morse College korábbi dékánja volt, de egyikük sem nyilatkozhatott. Balogh Éva viszont egy írását eljuttatta el lapunkhoz, amely tükrözi a Fidesz és a Jobbik viszonyáról alkotott nézeteit. Ebben Bauer Tamás "folytonosságelméletéből" indul ki, miszerint a két párt között nem lehet egyértelmű választóvonalat húzni.

- Megnövekedett feszültségre számítok Magyarország és szomszédai között, ha a Fidesz megnyeri a választásokat - állítja.

Orbán újabban az amerikai kapcsolatok javítására törekszik Balogh szerint, sőt Jeruzsálembe is ellátogatott, viszont "antiszemitizmusuk okán a Jobbik-támogatók Izrael esküdt ellenségei". - Joggal vethető fel a kérdés, hogy a Jobbik pénzt kap-e Irántól. Nehéz hinni az állításuknak, miszerint kiadásaikat teljesen fedezik a tagdíjak és a helyi szimpatizánsok adományai - állítja Balogh a washingtoni külügy és a CIA munkatársai által feltett kérdésre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.