Medvegyev lerázta az EU-kritikát

Az EU és Oroszország kapcsolatai az újjáépítés szakaszában vannak a tavalyi grúziai háború óta – de a gazdasági válság a hetek és a húszak csoportjában is összehozta a feleket. Az unió partneri viszonyt kínál az orosz modernizációhoz, és siettetné Moszkva csatlakozását a Világkereskedelmi Szervezethez.

Ez volt az egyik legjobb csúcs –hangoztatta a lelkesedését leplezni nem tudó José Manuel Barroso. Az Európai Bizottság elnöke az uniós hármak egyike volt a stockholmi csúcstalálkozón, amelyen az éghajlatváltozástól az energiabiztonságon át a kereskedelmi ügyekig sok minden szóba került. Barroso azt hangoztatta: Dmitrij Medvegyev elnök minapi reformjavaslatai nagyon felkeltették az érdeklődését. S rögvest felajánlotta az EU segítségét az orosz modernizációs program végrehajtásához. A másik résztvevő, Javier Solana külügyi főképviselő is melegen üdvözölte az orosz vendéget. Áttörésként értékelte, hogy sikerült keretmegállapodásban formalizálni az EU és Oroszország együttműködését a békemissziókban, amelyekből a jövőben is lesz néhány.

Kritikus hangot csak a harmadik résztvevő, az unió soros elnöke, Fredrik Reinfeldt ütött meg, aki aggodalmát fejezte ki az emberi jogok érvényesülésének oroszországi helyzete miatt. Megemlítette azt is, hogy Moszkvának tiszteletben kellene tartania a tavalyi grúz békemegállapodásban foglaltakat. A modernizációs ajánlkozást Medvegyev elengedte a füle mellett. Az emberi jogokat feszegető újságírói kérdésekre azt válaszolta, hogy orosz állampolgárok ügyében az orosz bíróság illetékes és senki más. A kaukázusi konfliktus a kapcsolatoknak azon része, ahol a nézetek eltérnek egymástól.

Minthogy az EU-nak Oroszország nyilvánvalóan létfontosságú partnere, a párbeszéd folytatását senki sem kérdőjelezi meg, a tavalyi grúz háború utáni elhidegülés sem tartott sokáig. A gazdasági válság nyomán a hetek és a húszak csoportjában egy platformra is került az EU és Oroszország. Az unió most azt szorgalmazza, hogy Moszkva minél előbb csatlakozzék a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO), abban a reményben, hogy ez előmozdítja az üzleti kapcsolatokat, megakadályozza a protekcionista intézkedések bevezetését. Oroszországnak Fehéroroszországgal és Kazahsztánnal tervezett vámuniója viszont némi ellenkezést váltott ki Brüsszelben, nehogy ez a kérdés lassítsa a WTO-belépést. Barroso szerint Medvegyev megnyugtató válaszokat adott.

Az orosz elnök szorgalmazta, hogy az oroszok vízum nélkül utazhassanak az EU-ba. Felajánlotta, hogy cserébe az uniós polgárok is így érkezhetnek Oroszországba, ahol – ismerte el – valóban még sok a tennivaló az adminisztrációs akadályok felszámolásában. Az uniós vezetők értésre adták, hogy nem szeretnék, ha megismétlődne a tavalyi gázszállítási válság. Örömmel nyugtázták, hogy az oroszok készek előre figyelmeztetni az EU-t, ha krízist szimatolnának a levegőben. – A téli események megismétlődése nem érdeke Oroszországnak és nem érdeke Ukrajnának sem – mondta a stockholmi csúcs árnyékában, Brüsszelben Richard Morningstar, aki az eurázsiai energiaügyekkel foglalkozó amerikai nagykövet. Egy sajtóreggelin azt fejtegette, hogy Oroszországot meg kell győzni: a legfontosabb energiaszállító marad, de közben az EU-nak ki kell aknáznia az azeri, a türkmén és az iraki mezőkben rejlő lehetőségeket.

Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke Pozsonyban felhívta a szlovák kormány figyelmét arra, hogy állandó párbeszédet kell folytatnia az országban élő nemzeti kisebbségekkel. Buzek szerdán találkozott Robert Fico kormányfővel és Dusan Caplovic kisebbségügyi kormányfőhelyettessel, akikkel a szlovákiai államnyelvtörvényről is tárgyalt. Az EP elnöke szerint a nyelvtörvény ügyében három dolog fontos: legyen párbeszéd a kormány és a kisebbségek között; ebbe a párbeszédbe az EBESZ és az Európa Tanács is bekapcsolódhasson; a törvényt helyesen alkalmazzák. (MTI)

Barroso az Európai Bizottság elnöke és Medvegyev orosz államfő csúcshangulatban
Barroso az Európai Bizottság elnöke és Medvegyev orosz államfő csúcshangulatban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.