Lafontaine átmenetileg visszavonul

Betegségéről egy szót sem ejtett Oskar Lafontaine, ellenben ismert formáját hozva ostorozta a kereszténydemokraták, a liberálisok és a zöldek friss Saarvidéki koalícióját.

Pedig a saarbrückeni tartományi parlamentben összegyűlt tudósítóhadat, és a közvéleményt is elsősorban a Baloldal elnökének, egyben Saar-vidéki frakcióvezetőjének rákbetegsége foglalkoztatja. A politikus igyekezett olyan benyomást kelteni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne körülötte.

A hatvanhat éves Lafontaine két napja közölte, hogy idejében észrevett rákban szenved, s a héten egy régebb óta tervezett műtéti beavatkozásnak veti alá magát. Politikai jövőjéről az orvosi vélemény ismeretében 2010 elején nyilatkozik. Német sajtóértesülések szerint prosztatarákban szenved a politikus, aki az SPD színeiben kancellárjelölt is volt-t.

Németországban sokakat meglepett, amikor Lafontaine októberben lemondott a Baloldal Bundestag-frakcióvezetői posztjáról. Arra hivatkozott, hogy főleg szűkebb hazájára, a Saar-vidékre kíván összpontosítani. A Bundestagválasztási kampányban a tőle megszokottnál jóval kevesebb fellépést vállalt. A „visszahúzódás” kapcsán pletykák is szárnyra kaptak. A Der Spiegel szerint Lafontaine-nek viszonya volt a nála huszonhat évvel fiatalabb Sahra Wagenknechttel, a Baloldal Kommunista Platformja dekoratív szóvivőjével, amíg felesége vissza nem parancsolta hűtlen férjét Berlinből Saarbrückenbe.

Lafontaine végleges kiválása komoly csapást jelentene pártjának. A karizmatikus politikus kiugró szerepet játszott abban, hogy az egykori NDK-ban néppártnak számító Baloldal a volt NSZK-ban is sikeres lett, több nyugati tartományi parlamentbe is bejutott. Miközben a Saar-vidéken a politikai ellenfelek, élükön Peter Müller (CDU) kormányfővel mielőbbi gyógyulást és visszatérést kívántak Lafontainenek, az ideiglenes visszavonulás heves utódlási vitát váltott ki a baloldali pártban. Bodo Ramelow, a Baloldal türingiai vezetője szerint a pártelnök életkora miatt is indokolt a generációváltás.

Németországban a politikusok viszonylag nyíltan kezelik a betegség kérdését. Az ellene elkövetett 1990-es merénylet óta tolókocsiba kényszerült jelenlegi pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble (CDU) rendszeresen beszél fizikai állapotáról. A szociáldemokrata Franz Müntefering 2007 végén azért vált ki a nagykoalíciós kormányból, hogy ápolhassa rákbeteg feleségét. Helmut Kohl (CDU) viszont kancellárként titkolta prosztatamegbetegedését, ami csak a róla forgatott, s nemrég sugárzott játékfilmből derült ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.