Heteken belül érkezik az új amerikai nagykövet

Modellértékűnek, nemzetközi továbbgondolásra is érdemes példának nevezte a magyar védelempolitika egy-egy aspektusát szerdai, szenátusi meghallgatásán Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az USA új budapesti nagykövetjelöltje, aki ideális esetben a következő hetekben, de esetleg csak januárban foglalhatja el állomáshelyét.

Utalt például a magyar katonák és az ohiói nemzeti gárda együttműködésére, illetve a NATO pápai szállitógép-repterére. „Abszolút kritikusnak” nevezte az energiadiverzifikációt. A magyarországi politikai szélsőségességről, vagy a romák helyzetéről nem kapott kérdést a meghallgatás szóbeli részén, ami egyfajta országismereti vizsga volt. A kaliforniai üzletasszony politikai kinevezett, jelentős demokrata kampánytámogató, aki az előválasztásokon még Hillary Clintont támogatta Barack Obama ellenében. Októberi jelölése hosszan elhúzódott: április óta ideiglenes ügyvivő áll az USA képviselete élén hazánkban. A jelölt a jóváhagyása előtt nem beszélhet a sajtóval, külügyes kísérői révén egyelőre elzárkózott az interjútól.

Kalifornia szenátoraiként Barbara Boxer és Dianne Feinstein is méltatta a görög bevándorlócsaládba született, és sikeres ingatlanfejlesztőjeként ismert Tsakopoulos Kounalakist. Előbbi „jó kommunikátornak” nevezte. A szintén görög származású Olympia Snowe szenátornő, illetve Nancy Pelosi képviselőházi elnök is elismerően szólt személyes kvalitásairól. Snowe emlitette az USA és hazánk előtt álló kihívást a gazdasági válság kezelésében és a „szélsőségek elleni harcban”. A meghallgatásokat mindamellett gyér érdeklődés kísérte a szenátus külügyi bizottságának tagjai részéről; volt időszak, amikor az elnöknő egyedül ült a bőrfotelekben.

Eleni Tsakopoulos-Kounalakis
Eleni Tsakopoulos-Kounalakis
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.