Irán áll a jemeni lázadók mögött?

Ismét heves harcok folynak a felkelők és a jemeni kormány csapatai között a Szaúd-Arábiával határos területeken. A vezetőjük neve után húsziknak nevezett síita lázadók öt éve harcolnak, mert szerintük a szanaai vezetés enged a szunnita szélsőségeseknek, őket pedig háttérbe szorítja.

November eleje óta azonban Szaúd-Arábia is felvette a harcot a húszikkal, ami a konfliktus kiszélesedésével fenyeget. Rijád azért küldött harci repülőgépeket és katonákat a jemeni felkelők ellen, mert állítólag azok behatoltak Szaúd-Arábia területére, elfoglaltak két falut. Akár arra is van esély, hogy Szaúd-Arábia és Irán háborúznak majd itt egymással, a szemben álló feleket támogatva.

A minap már ugyanis magas rangú szaúdi vezetők is azzal vádolták Iránt, hogy támogatja a síita felkelőket. Irán pedig már korábban jelezte: nem nézi jó szemmel, hogy a szunnita Szaúd-Arábia beavatkozik a jemeni eseményekbe. A lázadók pedig a hét végén az Arab Ligához fordultak, azt kérve: akadályozza meg a "jemeni nép elleni szaúd-arábiai agressziót", és azt bizonygatták, hogy semmiféle kapcsolatuk sincs Iránnal - jelentette az MTI.

A The New York Times elemzése szerint nem biztos, hogy Irán korábban támogatta az egyre erősebb és népesebb húszikat, azonban ezt most valószínűleg megkezdi. Kis erőfeszítéssel (a libanoni Hezbollah és a palesztin Hamasz mintájára) tehetne ugyanis szert szövetségesre a szunnita államban.

Jemen és az Amerikai Egyesült Államok pedig múlt héten jelentette be, hogy - egy nem részletezett - katonai együttműködésről szóló egyezményt írtak alá. A Foreign Policy arra emlékeztet: az USA régióbeli érdekeit szolgálná, ha Irán és Szaúd-Arábia (illetve a többi szunnita állam) között éleződne a feszültség, ugyanis az fegyverkezésre késztetné az utóbbi államokat. Ez pedig nagymértékben csökkentené Irán hatalmi túlsúlyát a térségben.

Síita felkelők Jemenben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.